Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Hírek

Olaszfán járt a VMPSZ Kommunikációs sátra

Olaszfán járt a VMPSZ Kommunikációs sátra

Az olaszfai Közösségi Ház szervezésében Bűnmegelőzési nap került megrendezésre augusztus első szombatján a településen.

A szervezők az eseménnyel nem régen elhunyt polgármesterük, Landor Gyula emléke előtt tisztelegtek, akinek az Olaszfai Polgárőr Egyesület alapító elnökeként régi vágya volt egy ilyen rendezvény életre hívása a községben.

A programon való részvételre meghívást kapott a Vas Megyei Polgárőr Szövetség Kommunikációs Csoportjának toborzósátra is. A csoport rönöki tagjai felvállalták a képviseletet.  Nagy örömükre, hiszen egy remek napot tudhatnak maguk mögött.

A szervezők szívélyes vendéglátóként gondoskodtak róla, hogy semmiben ne kelljen hiányt szenvedni a kissé szeszélyes időjárási viszonyok közt dolgozó vendégeknek. Kezdetben úgy tűnt, nem lesz nagy érdeklődés a program iránt, ám hamar kiderült, hogy az épületben már hasznos előadások vették kezdetüket. Először Balázsfalvi Gusztávné tartott ismertetőt az internethasználat veszélyeiről, majd Lókiné Csarankó Melinda grafológus, a bűnözök kézírásáról tartott előadást. Az előadás után az érdeklődök megtudhatták, kinek milyen személyiségjegyeket árul el az aláírása. A további programok közt volt lehetőség ujjlenyomat készítésre, önvédelmi és drogprevenciós bemutatók megtekintésére, részeg szemüveggel való szimulációs feladatok kipróbálására. Érkezett egy rendőrautó is a helyszínre, amelybe bátran beleülhetett és még egy rendőrségi rohamfelszerelést is magára ölthetett, aki kíváncsi volt rá.

A VMPSZ sátorban informálódhattak az odaérkezők a polgárőrök feladataival kapcsolatosan, megtekinthették, kipróbálhatták eszközeiket, különféle tesztek kitöltésével próbára tehették tudásukat. A gyermekekre színezők, fejtörők, kirakós játékok garmada várt. Sok érdeklődő volt és a vidám feladatmegoldások kapcsán sok-sok hibás tudásanyag került kijavításra, amiknek a mindennapokban hasznát vehetik kicsik és nagyok egyaránt. Mint mindig, persze a hasznos kis ajándékok most sem maradtak el.

A szervezők elégedetten köszönték meg a részvételt a kis csapatnak, akik szívesen térnek vissza, ha újra felkérés érkezik feléjük.