Egyhangúlag fogadta el a Parlament
Honvédelmi és rendészeti bizottsága az Országos Polgárőr Szövetség tavalyi
tevékenységéről szóló beszámolót. A bizottsági ülésen a képviselők elismerően
és támogatóan szóltak a Polgárőrség munkájáról, egyben gratuláltak a 30.
születésnapját ünneplő szervezet minden tagjának.
Az OPSZ
elnöke, Dr. Túrós András, három elnökhelyettese (Kardos Pál, Markos György, Dr.
Fekecs Dénes) kíséretében személyesen számolt be a Parlament Honvédelmi és
rendészeti bizottsága előtt a Polgárőrség tavalyi tevékenységéről és azokról a
problémákról, amelyek megoldása törvény, vagy kormányrendelet módosítást
igényelne.
Az ülésen - az írásos beszámolót megerősítve - az OPSZ elnöke kiemelte, hogy az elmúlt év a Polgárőrség harminc éves történetének a legnehezebb és legveszélyesebb éve volt. A koronavírus-járvány teljesen megváltoztatta, átrendezte az emberek és a polgárőrök mindennapi életét, a szolgálat ellátásának rendjét. Az önkéntes polgárőr munka középpontjába a karitatív tevékenység került. „Jól szervezett „csapatként” elsőként nyújtottunk segítséget az önkormányzatoknak, az embereknek. Kezdeményezőként élére álltunk a nem mindennapi élethelyzetek megoldásának” – mondta Dr. Túrós András, majd hozzátette, a Polgárőrség motiváltan működik, évente 9-10 millió közterületi szolgálati órát teljesít.
Hazánkat a
világ legbiztonságosabb országai között tartják nyilván. Az OPSZ elnöke úgy
vélte, ennek a nagyszerű eredménynek az elérése nem valósulhatott volna meg a
Polgárőrség, a mintegy 65 ezer polgárőr nélkül.
„A Polgárőrség
célja az ország közrendjének és közbiztonságának fenntartásában való aktív
közreműködés. Szerepet vállalunk az ország határainak őrzésében, a környezet-
és természetvédelmi feladatok ellátásában, a veszélyhelyzetek megelőzésében és
kezelésében. A társadalmi bűnmegelőzés aktív szereplői, az önkormányzatok, a
rendészeti szervek, a rendőrség és a lakosság közötti bizalom erősítői vagyunk”
– hangsúlyozta bevezetőjében az elnök.
A bizottság
elnöke, Kósa Lajos és a képviselők hozzászólásaikban kivétel nélkül elismeréssel
beszéltek a Polgárőrség munkájáról és arra vártak választ, miben tudnának
segíteni a Szövetségnek.
Dr.
Túrós András felvetette azt a - korábban írásban is jelzett - kérést, hogy a
bizottság kezdeményezze a kormánynál a polgárőr járőrautók után fizetendő
cégautóadó eltörlését. Kósa Lajos erre úgy reagált, hogy az eltörlésre a
törvény alapján nincs lehetőség, de ígérete szerint, megvizsgálják annak a
lehetőségét, hogy a cégautóadó fizetési kötelezettség miatt kieső 150 millió forinttal megemeljék a
Szövetség éves költségvetési támogatását.
Az OPSZ elnöke kérte a testület támogatását
abban is, hogy a Polgárőrségről szóló törvényben előírt módon, legalább
ütemezetten biztosítsák a központi költségvetésben a polgárőrök egységes
formaruhával történő ellátását, mert egyelőre csak a láthatósági mellények
kerültek biztosításra. A bizottság megvizsgálja az ellátás anyagi költségeit és
annak fedezetét.
Az OPSZ elnöke abban is kérte a bizottság támogatását, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény következő módosítása során a helyi közbiztonsággal kapcsolatos önkormányzati feladatok közé kerüljön be, hogy az illetékes önkormányzatnak együtt kell működnie a területén működő polgárőr egyesülettel, jelenleg ugyanis nem egyszer fordul elő, hogy egyéni súrlódások miatt az önkormányzat nem támogatja az egyesület munkáját. A testület elnökének ígérete szerint, áttekintik a törvénymódosítás lehetőségét.
forrás: OPSZ