
Szombathelyen gyűltek össze Vas és Zala vármegye polgárőrei, a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság KTI-vel közösen megrendezett közlekedési fórumán.
Az eseménynek a Vas Vármegyei Rendőr - főkapitányság Söptei úti objektuma adott otthont, ahol a polgárőrökön kívül a rendőrség munkatársai is nagy számban voltak jelen. A rendezvény fő célja a polgárőrök KRESZ ismeretének felfrissítése, és a vármegyei közlekedési helyzet megismerése volt. Az eseményen ezen kívül szerepet kapott az Országos Polgárőr Szövetség Gyermek - és ifjúságvédelmi Programjának meghirdetése is. A program a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával kerül végrehajtásra.
A megjelent polgárőröket dr. Tóth László Zsolt r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és Bedi Ákos a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte. Az elnök nyitóelőadásában kitért Magyarország bűnügyi, közbiztonsági helyzetére, kiemelten a gyermekek és sérelmükre elkövetett bűncselekményekre és bemutatta az Országos Polgárőr Szövetség gyermek - és ifjúságvédelmi programját a polgárőrök lehetséges gyermekvédelmi feladatait. Majd az új KRESZ várható módosításait ismertette a polgárőrség szemszögéből tekintve. Előadásában kitért a napjainkat meghatározó közlekedés közbeni figyelmet elterelő eszközhasználatra, azok veszélyességére. Látványos videókkal is szemléltetve, hogy milyen balesetveszélyes helyzeteket produkálhatnak ezek.
Kovács Vanda r. alezredes, Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadója a közúti közlekedési balesetek alakulásáról, a közlekedésbiztonság aktuális helyzetéről, a polgárőrök baleset megelőzési feladatairól beszélt a megjelentekhez. Kiemelte a rendőrségi drónok balesetmegelőzésben betöltött felbecsülhetetlen szerepét, elmondta a felvételek alapján a közlekedési szabálysértők szűrésének folymatát.
A szünet után szabadtéri gyakorlati képzés vette kezdetét. A hallgatóság két csoportban hallgathatta és gyakorolhatta az elhangzottakat.
Az egyik csoportot Binó Tamás r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadója instruálta, szimuláció segítségével bemutatta egy közúti intézkedés helyes menetét, felhívva a figyelmet arra, hogy rendőr-polgárőr közös szolgálat ellátás esetén hogyan tudja a páros leginkább segíteni egymás munkáját. Ki hová álljon az intézkedés során, mire legyen figyelemmel, hogy véletlenül se történhessen baj. Aztán a rendőri karjelzéseket , a forgalomirányítás alapjait mutatta be és kitért arra, hogy bár a polgárőrök csak jelzőőri tevékenységet végezhetnek, miként tudják a rendőrség munkáját segíteni amikor baleset, útlezárás esetleg rendőrrel közösen forgalomirányítást, terelést végeznek. Fontos, hogy a polgárőrök tisztában legyenek a rendőrségi karjelzésekkel, mert így tudják hatékonyan segíteni a forgalom folyamatos haladását és a hivatásos kolléga munkáját.
A másik csoportban Kolonics Kata r. törzsőrmester, Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztály járőrvezetője a motoros közlekedés szabályait ismertette, elméleti és gyakorlati bemutatóval. Bemutatta az általuk használt szolgálati motort, elmondta, hogy milyen követelményeknek és feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy motoros járőr szolgálatot láthassanak el. Kérdésekre válaszolva beszélt néhány, a munkájuk során előfordult esetről, és bemutatta a motor működés közbeni funkcióit. Kovács Vanda r. alezredes a polgárőrök motoros tapasztalatairól kérdezte a résztvevőket, és beszélt arról, hogy mire kell, érdemes odafigyelni motoros szolgálat ellátása közben.
Bedi Ákos elnök úr, záró szavaiban megköszönte az előadóknak, hogy értékes információkkal gazdagították a polgárőrök tudását, valamint köszönetet mondott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a rendezvény megszervezésében, létrejöttében, lebonyolításában.
Fotó: Németh Tibor
Szöveg: P.R.