Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Rövid hírek

Aratónap Petőolaszkán

Aratónap Petőolaszkán

2023.július elsején került megrendezésre a Hegypásztor Kör szervezésében az Aratónap Petőolaszkán.
A rendezvény sokéves múltra tekint már vissza, ahol az olaszfaiak ezen a napon elődeik előtt kívánnak tisztelegni, a hagyományokat megőrizni. Az aratás, és általa a gabona a kenyeret és az életet jelenti. Ha gabona volt, kenyér volt. Ha kenyér volt, élet volt és vele minden volt. Ma már az aratást korszerű, nagy teljesítményű betakarítógépek végzik, az régen fáradtságos munkával, sok ember egymásra hangolt munkájával tudott csak megvalósulni. Az aratónap célja, hogy az érdeklődők megismerjék, hogy hogyan gyűjtötték be a gabonát nagyanyáink, nagyapáink. A résztvevők kipróbálhatták a kézi aratást, és annak különböző fázisait is.

A rendezvény a faluközpontban kora reggel kezdődött, ahol találkozhattak az aratók az érdeklődő vendégsereggel. Majd az aratómenet elindult a petőolaszkai faluvégén lévő rozsföldre,  ahol köszöntőt mondott Fekete Róbert polgármester. A nap folyamán megkezdődött a kézi aratás, több kulturális és kísérő program várta a helyieket, illetve a vendégeket. A délután folyamán borkóstolással, házi szörppel, kézműves ajándéktárgyakkal is várták az érdeklődőket.

Az Olaszfai Polgárőr Egyesület négy polgárőrrel vett részt az eseményen, ahol rendezvénybiztosítási- és jelzőőri tevékenységeket láttak el.

Fotók: Közösségi Ház - Olaszfa