A járvány miatti bezártság utáni tavaszi és nyári nyitás, a számtalan rendezvény sok plusz terhet rótt a polgárőrökre, akikre már eddig is számtalan feladat hárult. A Polgárőrség idei teljesítményére éppen ezért mindenki méltán büszke lehet – hangzott el a november 26-án online megtartott elnökségi ülésen.
20211127-nyito„Az elmúlt hónapok igazolták a februári helyzetelemzésemet, amely szerint a korlátozások tavaszi, nyári enyhítésével együtt erősíteni kell a polgárőrök közterületi szolgálatát” – kezdte a közterületi- és külterületi szolgálat 2021. évi tapasztalatairól szóló beszámolóját az OPSZ szakmai elnökhelyettese. Szabó Zoltán emlékeztetett arra, hogy a „nyitással” együtt a rengeteg rendezvény miatt megnövekedett az egyesületek, a szövetségek leterheltsége. „A közterületi és külterületi szolgálat ellátás során feladatként jelentkezett továbbá az OPSZ Balesetmegelőzés Éve program, a 30 éves évfordulóhoz kapcsolódó teendők és nem utolsó sorban, a határvédelemmel kapcsolatos vállalások” – mondta Szabó Zoltán, aki szerint most sem dőlhetünk hátra, hiszen az ünnepek békés hangulatához a biztonság ad erős alapot.
A szakmai elnökhelyettes ezt követően javaslatot tett a Szolgálati Szabályzat néhány pontjának aktualizálására. A néha ellenőrizhetetlen vendégszolgálatok miatt Szabó Zoltán javasolja például, a vendégszolgálatra vonatkozó értesítési és egyeztetési kötelezettségekről szóló szabályok pontosítását, amelyek kiterjednének a tagozatok által szervezett szolgálatokra, oktatásokra is. Az elnökség elfogadta a beszámolót és felkérte a Jogi Bizottságot a módosítások előkészítésére.
„Hasznosan és jól költöttük el a KTI program 50 millió forintját” - kezdte beszámolóját Pausz Ferenc. A közlekedési alelnök egyebek közt arról tájékoztatott, hogy a KTI program finanszírozásában megvalósult regionális közlekedésbiztonsági és polgárőr vezető továbbképzésen és az azt követő konzultációkon országosan több mint 700-an vettek részt. Az OPSZ elnöksége eredményesnek ítélte a programot, amelyet jövőre, lehetőség szerint, folytatna. De nem csak ezt, hanem a szintén a KTI támogatásával megvalósuló eszközbeszerzéseket (defibrillátorok, fedélzeti kamerák, KRESZ park), valamint az ifjú és apró polgárőr programokat is. Ez utóbbit az OPSZ elnöke nagyon sikeresnek tart, mint mondta, miután az iskolákban nincs közlekedésbiztonsági képzés, sok lehetőség áll ezen a téren a polgárőrök előtt. Dr. Túrós András úgy véli, a program arra is alkalmas, hogy „bevigyük” az iskolákba és megismertessük a diákokkal a Polgárőrséget.
20211127-elnoksegi2Az elnökség tagjai beszámolót hallgattak meg a költségvetés jelenlegi helyzetéről is. Eszerint az OPSZ rendelkezésére álló bevételi források folyamatosan biztosították a kiadásainkat, még a 30 éves jubileummal kapcsolatos megemlékezések és elismerések esetében is. Kisebb átcsoportosításokra és módosításra ugyan szükség volt és van, de likviditási zavarunk nem keletkezett – számolt be Dr. Fekecs Dénes. Az OPSZ gazdasági és pénzügyi elnökhelyettese hangsúlyozta, a 2022-re áthúzódó pénzmaradványunk fedezetet nyújt a működőképesség fenntartásához a jövő évi támogatás megérkeztéig.
Az elnökség tagjai a beszámolót tudomásul vették, a kisebb átcsoportosításokra és módosításra tett javaslatokat pedig elfogadták.
Az OPSZ vezetőtestülete elfogadta a Határvédelmi, valamint a Lovas és Kutyás Tagozat idei beszámolóját és elismerését fejezte ki, hogy mindkét tagozat egyre nagyobb létszámmal működik és egyre több feladatot hajt végre. Az OPSZ elnöke a Határvédelmi Tagozatról szólva úgy fogalmazott, az aktív és kiváló munkájukkal a civil szervezetek fölé emelték a Polgárőrséget. Hasonlóan vélekedett a Lovas és Kutyás Tagozat munkájáról is. Dr. Túrós András szerint, a határvédelemben és a hagyományőrzésben is jeleskedő tagozatra mindenki büszke lehet, hiszen jó hírét viszik a Polgárőrségnek.
Az elnökség döntött két új egyesület felvételéről is. Eszerint az OPSZ tagjai közé fogadta a Tépei Polgárőr Egyesületet (Hajdú-Bihar megye), valamint a KLSZ Pajzs Polgárőr Egyesületet (Pest megye, Budakalász).
szöveg: Bakonyi Ágnes
fotó: Sebestyén Jenő