
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Nyugat-magyarországi Polgárőr Kommunikációs Fórum. Idén Celldömölk volt a helyszín, ahová öt megyéből érkeztek a polgárőrök azért, hogy fejlesszék tudásukat és tegyenek saját fejlődésükért.
A fórumot Fehér László, Celldömölk Város polgármestere nyitotta meg. Beszédében kitért a város történelmére és méltatta a polgárőrök tevékenységét, kiemelve a Kráter Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesületet, akik szerves részét képezik a város mindennapjainak.
Másodikként Hadászi Zsolt, a Kráter Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. Elnök úr megtiszteltetésnek érezte, hogy egyesülete városában került megrendezésre a fórum. Nem utolsósorban azért, mert ő is tagja a programot szervező Kommunikációs Csoportnak.
Ezután Szíjártó László, a Vas Megyei Közgyűlés Területfejlesztési Bizottságának elnöke állt a publikum elé, aki maga is polgárőr. Szavaiban tolmácsolta a megyei közgyűlés elnökének üdvözletét, támogatását és kiemelte, hogy a polgárőrök aktívak a megyében. Oly annyira, hogy ma kevés olyan nagyobb rendezvény van, ahol ne találkoznánk polgárőrökkel. E rendezvényeken gyakoriak a köszönet nyilvánítások is, melyekben az önkéntesek hozzáállását és segítőkészségét méltatják.
Majd Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte a publikumot. Elnök úr tömör tájékoztatást adott a polgárőr tevékenység országos és megyei helyzetéről, kapcsolva azt a rendezvény témájához, hiszen az elvégzett munka helyes kommunikálása kiemelkedően fontos. Megköszönte a támogatóknak a fórum megrendezéséhez nyújtott támogatást, segítséget. Beszédének zárásaként dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének üzenetét tolmácsolta. Egyben bejelentette, hogy 2020-ban az Országos Polgárőr Szövetség a Vas megyei példára megrendezi az Országos Polgárőr Kommunikációs Fórumot. A rendezvényen kiemelt szerepet kap a megye Kommunikációs Csoportja.
Az esemény fő előadója Bakos Ágnes „Miként szólítsuk meg a nagyobb sajtóorgánumokat?” címmel tartott egy informatív előadást. Szót ejtett a közösségi médiáról, arról, hogy fontos a kisebb, helyi sajtóval is tartani a kapcsolatot, hiszen sok nagyobb sajtóorgánum forrásként tekint a helyi médiákra.
Péntek Róbert, a VMPSZ sajtóreferense következett, aki a “Miért hasznos, ha van egy csapat?” kérdést járta körbe. Maga a rendezvény ötlete is azért jött szóba, hogy a megyében működő VMPSZ Kommunikációs Csoport tagjai fejlődését segítse elő, de már a legelső alkalommal is úgy gondolták, hogy az itt elhangzott információk más megyékben is lehetnek egy jó táptalaj a saját kommunikációjukhoz. Mesélt a kezdetekről és a csoport felépítéséről. Kik alkotják a csoportot, milyen a szerkezeti felépítése. Megköszönte a megyei polgárőr szövetség vezetőinek az erkölcsi és az anyagi támogatást is.