Köszöntjük a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
OPSZ

„1956 nem csupán egy forradalom története, hanem a bátorságé, az összefogásé és az erkölcsi helytállásé is…”

„1956 nem csupán egy forradalom története, hanem a bátorságé, az összefogásé és az erkölcsi helytállásé is…”

Így fogalmazott a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára október 17-én Budapesten, az Országos Polgárőr Szövetség rendezvényén. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára szervezett ünnepségen miniszteri és szövetségi elismeréseket adtak át, valamint az arra érdemesek átvehették a polgárőrség legmagasabb kitüntetéseit, a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet, illetve a Szent László Érmet.

A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott rendezvényen megjelent dr. Tóth Gábor, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, László Endre Márton országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának tagja, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, valamint a polgárőrség vezető tisztségviselői, illetve az elismerésben részesülők.

Az ünnepséget hagyományosan a Himnusz hangjai nyitották a Magyar Rendőrség Zenekarának előadásában. Magyarország kormánya nevében ünnepi köszöntőt Tóth Gábor államtitkár mondott. Bevezetőjében úgy fogalmazott, vannak olyan jelentős napok a történelemben, amelyek nem pusztán azért emlékezetesek, mert valami jelentőségteljes dolog történt akkor, hanem azért is, mert még mindig kérdéseket vetnek fel. 1956. október 23-a is ilyen nap, mondta az államtitkár. „1956 nem csupán egy forradalom története, hanem a bátorságé, az összefogásé és az erkölcsi helytállásé is, annak bizonyítéka, hogy a hétköznapi emberek is képesek történelmet formálni, ha felismerik a felelősségüket és készek tenni azért, amiben hisznek” – folytatta Tóth Gábor. Hozzátette, 1956 olyan, ma is érvényes kérdéseket vet fel, mint, hogy hogyan vigyázunk a szabadságunkra, hogyan őrizzük meg közösségeink erejét, képesek vagyunk-e tisztelettel fordulni a másik ember felé és felelősséget vállalni az országért, a településünkért?

Az államtitkár úgy fogalmazott, a változás legtöbbször nem forradalmi, nem azonnali, az eredmények sokszor csak apró lépésekben születnek meg, és egy közösség erejét nem feltétlenül a nagy történelmi pillanatok mutatják meg, hanem azok a hétköznapi tettek, amelyek naponta hozzájárulnak e közösség biztonságához, békéjéhez és összetartozásához. „És itt kap különös jelentőséget a polgárőrség szolgálata… Munkátok értékét inkább többször éppen azok a dolgok mutatják meg, amelyek meg sem történnek. Egy megelőzött bűncselekmény, egy időben észlelt veszélyhelyzet, egy biztonságban hazatérő idős ember vagy egy család nyugodt éjszakája” – tette hozzá Tóth Gábor. Hangsúlyozta: számára 1956 öröksége és a polgárőrség szellemisége egy konkrét pontban találkozik: a felelősségvállalásban, a helytállásban és abban, hogy sem az ötvenhatosok, sem a polgárőrök nem közömbösek mások sorsa iránt.

„A történelem hősei arra tanítanak bennünket, hogy a legnehezebb időkben is van választásunk. Választhatjuk a közönyt, de választhatjuk a cselekvést is. Elfordulhatunk egymástól, de össze is foghatunk. Tekinthetünk a közösség ügyeire mások problémájaként, de felismerhetjük, hogy mindannyian felelősek vagyunk azért, milyen környezetet teremtünk magunk körül” – folytatta az államtitkár. Tóth Gábor végezetül rámutatott: az 1956-os forradalom emléke arra figyelmeztet, hogy a szabadságot, a békét és az emberi méltóságot soha nem szabad magától értetődőnek tekinteni, a polgárőrszolgálat pedig arra, hogy a biztonság és az összetartozás megőrzése a mindennapokban kezdődik.

Az ünnepi beszéd után dr. Tóth Gábor államtitkár és dr. Túrós András, az OPSZ elnöke belügyminiszteri elismeréseket, a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet, a Szent László Érmet, a Polgárőr Érdemkereszt különböző fokozatait, elnöki dicséreteket és jutalmakat, OPSZ Életmentő Érdemérmeket adtak át. Ezt követően Oszter Noémi szavalta el Aranyosi Ervin: Október 23-a című versét, majd a Magyar Rendőrség Zenekara rövid ünnepi összeállítását hallgathatták meg a résztvevők.

A műsort követően átadták a közlekedésbiztonság és a baleset-megelőzés területén végzett kiemelkedő tevékenységért odaítélt elismeréseket is. (Az elismerésben részesültek teljes listája a cikk után olvasható.) A rendezvény utáni fogadáson László Endre Márton országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának tagja mondott személyes hangú pohárköszöntőt.

Az eredetileg mentőtiszt végzettségű honatya elmondta, iskolásként tányérsapkában, tárcsával forgalmat irányított a Somogyi Béla utcai általános iskolánál, és már ebben a korban megtanulta, mit jelent önkéntesként, ellentételezés nélkül, pusztán szeretetből szolgálni a közösséget. Beszélt arról is, hogy vonuló mentőtisztként gyakran találkozott polgárőrökkel, akik mindig szolgálatkészen segítették az egészségügyi személyzetet. László Endre Márton gratulált valamennyi, elismerésben részesült polgárőrnek, és külön kiemelte azokat, akik ezt az elismerést életmentésért kapták. Végezetül kijelentette: a Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság mindent meg fog tenni azért, hogy a polgárőrség tovább fejlődjön, és megkapjon minden szükséges segítséget a törvényhozástól.

Galántai Judit

Fotók: Posztós Csaba

****************************************************************************************

 Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere, a polgárőrség érdekében végzett kimagasló munkája elismeréséül, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a Köz Szolgálatáért Érdemjel Arany fokozatát adományozta:

  • Horváth Róbertnek, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökének

 

a Köz Szolgálatáért Érdemjel Ezüst fokozatát adományozta:

  • Ikladi Endrének, a Budapesti Polgárőr Szövetség szervezési alelnökének, az OPSZ hírfőnökének

 

a Köz Szolgálatáért Érdemjel bronz fokozatát adományozta:

  • Kirchner Tibornak, a Siklósi Polgárőr Egyesület elnökének, járási koordinátornak

 

Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere, a polgárőrség érdekében végzett kimagasló munkája elismeréséül, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából emléktárgy jutalomban részesítette:

  • Takács Bélát, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége elnökét
  • Kun Csabát, a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnökét

  

Nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 70. évfordulója alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a polgárőrmozgalomban végzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként a polgárőrség legrangosabb kitüntetését, a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet” adományozta:

  • Szabó Vendel rendőr dandártábornoknak, Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitánynak;
  • Tímár Józsefnek, a Polgárőrség Kötegyán elnökhelyettesének;
  • Noszmüller Lászlónak, a Tornyosnémeti Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Dékány Péternek, a Balástyai Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Rácz Gábornak, a Hajdúböszörmény Polgárőrség Egyesület elnökének;
  • Gál Zoltánnak, a Balassagyarmati járás koordinátorának;
  • Oskó Tamásnak, az Újlengyel Polgárőr Egyesület tagjának;
  • Lisovszki Róbertnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnökének, az OPSZ katasztrófavédelmi alelnökének;
  • Pekoli Jánosnak, a Nagykónyi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Burka Norbertnek, a Rábapatyi Polgárőr Egyesület elnökének.

 

Vezetőként a polgárőrség szervezésében, társadalmi elismerésében és a bűnmegelőzés eredményeinek elérésében tanúsított kimagasló tevékenységéért az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége „Szent László Érem” kitüntetést adományozott:

  • Lajtman Józsefnek, a Bodai Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Szűcs Jánosnak, a Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Rompos Mihálynak, az Alapi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Németh Csabának, a Kunsziget Község Polgárőrsége elnökének;
  • Tilcsik Istvánnak, a Sarudi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Kecse László Lajosnak, a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Szabó Zoltán Kornélnak, a Bársonyosi Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Gazdag Ferencnek, a Siófok Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Arany Györgynek, a Badacsonytomaji Polgárőr Egyesület elnökének;
  • Bóbics Zoltánnak, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettesének, a Pacsai Polgárőr Egyesület elnökének.

 

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Tutti Gábort, a Kővágószőlősi Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Lemle Zoltánt, a Dunafalva Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Fehér Jánost, a Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet tagját;
  • Makó Istvánt, a Pálháza Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Pásztói Zsoltot, az Újbuda Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját;
  • Tóth Sándort, a Polgárőrség a Biztonságos Kübekházáért Egyesület elnökét;
  • Csordás Józsefet, a Besnyő Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Farkas Ferencet, a Kunsziget Község Polgárőrsége tagját;
  • Torda Józsefet, a Bocskaikert Polgárőr Egyesület tagját;
  • Pelyhe Gábort, a Felsőtárkányi Polgárőrség Egyesület tagját;
  • Borbély Csabát, a Községi Polgárőr Egyesület Tiszaroff elnökét;
  • Polgár Piroskát, a Réde-Bakonybánk Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Ponyi Bélát, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnökségi tagját, a Salgótarján Városi Polgárőr Egyesület polgárőrét;
  • Mezőfi Ferenc Lászlót, a Bag Polgárőrség Egyesülete elnökét;
  • Bezerédi Mihályt, a Kaposfői Polgárőr Egyesület tagját;
  • Havasi Gusztáv Jánost, a Jeremcsuk László Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Lengyelné Pupp Máriát, a Paksi Polgárőr Egyesület tagját;
  • Burka Norbertnét, a Rábapatyi Polgárőr Egyesület tagját;
  • Koncz Jánosnét, az Ábrahámhegy Polgárőr Egyesület tagját;
  • Vargáné Magyar Szabina Andreát, a RENDÉRT Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület tagját.
  • a Polgárőr Egyesület Nyírbélteket, az egyesület elnöke Serbán János;
  • Plutzer Zsoltot, a budapesti Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület (KVP) titkárát;
  • a Garabonci Természetvédő és Polgárőr Egyesületet, elnöke Bogdán Roland;

 

Nemzeti ünnepünk, Október 23-a alkalmából, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, valamint 80. születésnapja alkalmából a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Csató Józsefet, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség tagját, a Fejér megyei szövetség sajtóreferensét.

 

 Október 23-a alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, valamint 70. születésnapja alkalmából a Polgárőr Érdemkereszt Ezüst Fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Diószegi Lajost, az Újbuda Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület polgárőrét.

 

 Október 23-a alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Ezüst Fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Marozsán Pétert, a Bököny Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét;
  • Szabó Sándort, a Gyenesdiási Polgárőr és Vízi Egyesület tagját,
  • Szabó Andrást, a Gyenesdiási Polgárőr és Vízi Egyesület tagját.

 

 Az OPSZ elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából a Polgárőr Érdemkereszt Bronz Fokozata kitüntetésben részesítette:

  • Kis Zoltánt, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. logisztikai munkatársát;
  • Karakóné Barabás Krisztinát, a Nyíribrony Polgárőr Egyesület tagját.

  

Az OPSZ elnöke, a polgárőrmozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként, dicséretben és jutalomban részesítette:

  • Klemm Csillát, a Velencei Polgárőrség tagját;
  • Serbán Jánost, a Nyírbéltek Polgárőr Egyesület elnökét;
  • Kovács Károlyt, a Nyírbéltek Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét;
  • Nagy Martin Ivót, a Garabonci Természetvédő és Polgárőr Egyesület tagját,
  • Novák Lázár Ernőt, a Garabonci Természetvédő és Polgárőr Egyesület tagját;
  • Novák Máté Ákost, a Garabonci Természetvédő és Polgárőr Egyesület tagját;
  • Keszthelyi Dorottya Veronikát, az XIII. kerületi Angyalföld Polgárőr Szervezet tagját;

 

Az OPSZ elnöke, a polgárőrmozgalomban és a polgárőrség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként, dicséretben és jutalomban részesíti a Belügyi Drónkupákon kiemelkedően eredményesen szereplő polgárőr dróncsapat tagjait.

  • Kirchner Tibort,
  • Istvánfi Pétert,
  • Kovács Dánielt,
  • Rezes Róbertet,
  • Sárközi Lászlót és

 Péter Géza Miklóst

 

Sajnálatos módon a közelmúltban néhány napon belül három polgárőr is megsérült szolgálatteljesítés közben. Más-más helyszínen ugyan, de mindhármukkal ugyanaz történt. A rendőrség munkatársait segítve, tettenérést követően a polgárőr visszatartotta az elkövetőt és eközben sérülést szenvedett. Az elkövetők minden esetben drog és, vagy alkohol hatása alatt álltak.

  • Kreitler-Sas Mátét, az Újbuda Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagját egy újbudai lépcsőházban egy eljárás alá vont drogdíler menekülés közben a rendőr kollégával együtt lökte le a lépcsőn, az esés következtében a polgárőr a lábán súlyos sérülést szenvedett. Mindezek alapján az OPSZ elnöke, bátor magatartása elismeréseként Kreitler-Sas Mátét a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatában részesíti.
  • Vámos György, az Önkéntes Polgárőrség Kékcsei Egyesület elnöke ugyancsak a rendőr kollégákat segítette, amikor egy ámokfutó autótolvajt üldözött, az elkövető azonban az egyik úton szemből nekiment a polgárőr és rendőrautónak, rácsapva az autó ajtaját a polgárőr lábára, amelynek következtében a polgárőr a lábán zúzódásokat szenvedett. Mindezek alapján az OPSZ elnöke, bátor magatartása elismeréseként elnöki dicséretben és jutalomban részesíti Vámos Györgyöt.
  • Ledényi Ákos, az Ikladi Polgárőr Egyesület tagja szolgálat közben az ikladi vasútállomáson szólított fel egy férfit, hogy fejezze be egy hajléktalan zaklatását. Az ittas elkövető erre ököllel ütött a polgárőr felé, kezén egy bokszerrel, az ütést azonban a sértett el tudta kerülni, de az arcán így is könnyebben megsérült. A támadó – akit azóta a bíróság gyorsított eljárásban két év börtönbüntetésre ítélt – végül akkor hagyott fel az agresszióval, amikor a polgárőr társai is a helyszínre érkeztek. Mindezek alapján az OPSZ elnöke, bátor magatartása elismeréseként elnöki dicséretben és jutalomban részesíti Ledényi Ákost.

 

Július közepén polgárőr családi napot tartottak Dunaszentbenedeken. A rendezvényen az egyik résztvevőt megcsípte egy darázs, melynek a következtében a sérült hamar elvesztette eszméletét és nem adott életjelet. Ekkor a jelenlévő Vargyas László Mihály ifjú polgárőr azonnal hívta a 112-es segélyhívót és a diszpécser irányításával elkezdte az újraélesztést. Ennek eredményeként újra visszatértek a beteg életfunkciói. Közben az egyesület tagjai biztosították a helyszínt és navigálták a kiérkező mentőket, rendőrségi autókat, valamint a leszálló mentőhelikoptert is. A mentőorvos átvette a beteget és stabilizálta annak állapotát. Nyomatékosan megköszönte az ifjú polgárőrnek, hogy erős lélekjelenlétével és tettre kész cselekedetével megmentett egy emberi életet. Mindezek alapján, az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, bátor magatartása elismeréseként, „OPSZ Életmentő Érdemérem” kitüntetést adományozott Vargyas László Mihálynak, a Benedeki Polgárőr Egyesület ifjú polgárőrének.

Augusztus 22-én a Békési Polgárőrség KHSZ elnökhelyettese Szilágyi András rendőr törzsőrmester, aki egyben a városi rendőrkapitányság járőrvezetője, a 3 napos Madzagfalvi Napok városi rendezvényen polgárőri szolgálatban volt, amikor polgárőr társával, Szabó Mihály Sándornéval az Erzsébet ligetben lévő gyalogoshídnál segélykiáltást hallottak. A hídtól körülbelül 20 méterre egy férfi az Élővíz-csatornába esett, ő kiabált. András látta, hogy a segítséget kérő személy már elmerült a 2-2,5 méteres mélységű vízben, ezért azonnal a csatornába ugrott. Amikor sikerült megragadnia a bajba került férfit, óvatosan a partra úszott vele, ahol polgárőrtársával kiemelték a vízből, ezzel megmentve az életét az úszni nem tudó férfinek.  Mindezek alapján, az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, bátor magatartása elismeréseként, „OPSZ Életmentő Érdemérem” kitüntetést adományozott Szilágyi Andrásnak, a Békési Polgárőrség KHSZ elnökhelyettesének.

Augusztus 23-án az esti órákban telefonhívás érkezett a Tiszavárkonyi Polgárőr Egyesület elnökéhez: egy helyi lakos kért segítséget, aki egy magányosan élő idősebb férfi Tiszavárkony–Szőlőkhöz tartozó külterületi ingatlana előtt tartózkodott. A bejelentő elmondta, az idős férfi a csengetésre nem reagált. Próbálta telefonon is elérni, amire kezdetben még tisztán válaszolt, később azonban beszéde egyre zavartabbá vált. A polgárőr a bejelentést követően azonnal a helyszínre sietett, ahol látta, hogy a házban világít a lámpa, de mozgás nem volt érzékelhető. Péter Géza polgárőr megbontotta a nagykaput és bement az épületbe, ahol az egyik helyiségben meg is találta a magatehetetlenül földön fekvő idős férfit. A polgárőr folyamatosan próbált kapcsolatot teremteni vele, rövid idő múlva az idős férfi magához tért, de összefüggően beszélni nem tudott, és mozogni sem volt képes. A tapasztalt tünetek alapján a polgárőrben azonnal felmerült a stroke gyanúja, ezért késlekedés nélkül értesítette a 112-es segélyhívót. A mentők kiérkezéséig stabilizálta az idős férfi helyzetét, mellette maradt, és folyamatosan figyelemmel kísérte az állapotát. A mentőautó távozása után a polgárőr gondoskodott arról is, hogy a segítségnyújtás érdekében megbontott nagykapu és kerítés ismét megfelelő állapotba kerüljön. Azóta az idős férfi egy fővárosi rehabilitációs intézetben lábadozik. Mindezek alapján, az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, bátor magatartása elismeréseként, „OPSZ Életmentő Érdemérem” kitüntetést adományozott Péter Géza Miklósnak, a Tiszavárkonyi Polgárőr Egyesület elnökének.

  

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a közlekedésbiztonság és a balesetmegelőzés területén végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint 60. születésnapja alkalmából elismerő oklevélben és jutalomban részesítette:

  • Noszmüller László Attilát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség határ-és honvédelmi alelnökét, a Tornyosnémeti Polgárőr Egyesület elnökét.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a közlekedésbiztonság és a baleset-megelőzés területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként oklevélben és jutalomban részesítette:

  • Burány Istvánt, a Határszél Polgárőr Önkéntes Tűzoltó Speciális Kutató-Mentő Egyesület tagját,
  • Buzás Józsefet, a Kővágószőlősi Polgárőr Egyesület tagját;
  • Ignácz Józsefet, a Komlói Polgárőr Egyesület tagját;
  • Ausev Martint, a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület tagját;
  • Komjáti Mihályt, a Solti Polgárőr Egyesület tagját,
  • Samu Annát, a Kecskeméti Polgárőrség Egyesület titkárát,
  • Gálné Vas Andreát, a Határmenti Polgárőr Egyesület tagját,
  • Krizsán Szilviát, a Békéscsabai Városi Polgárőrség Egyesület tagját,
  • Szalkai Jánost, a Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet tagját,
  • Andó Jánost, a Sajószentpéteri Polgárőr Egyesület tgaját,
  • Frigyer Lászlót, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Polgárőr Egyesület tagját,
  • Ülkei Gergelyt, a Budapesti Közlekedési Polgárőr Egyesület tagját,
  • Balogh Szilveszternét, a Szeged Belvárosi Móravárosi Polgárőr Egyesület tagját,
  • Vízhányó Balázs Lászlót, a Szeged – Tarján Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Baranyai Miklóst, az Alba Regia Polgárőr Egyesület tagját,
  • Filótás Lászlót, az Alba Regia Polgárőr Egyesület tagját,
  • Zámbó Jánosnét, a Zichyújfalui Községi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Simon Józsefet, az Abdai Polgárőr Egyesület titkárát,
  • Tóth Attilát, a Felpéci Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Várnai István Jánost, a Rajkai Önkéntes Tűzoltó, Polgárőr és Természetőr Egyesület alelnökét,
  • Bene Norbertet, a Polgárőrség Nyírábrányi Egyesülete tagját,
  • Fehér Szabolcsot, a Tiszagyulaházi Polgárőr Egyesület tagját,
  • Szászi Róbertet, a Haláp és Nagycsere Polgárőr Egyesület tagját,
  • Blahó Lászlót, a Kompolti Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Nádudvari Csabát, a Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagját,
  • Pásztor Richárdot, a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület szolgálatvezetőjét,
  • Czifra Áront, a Városvédő Polgárőr Egyesület (Jászkisér) elnökét,
  • Horváth Sándort, a Karcag Városi Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét,
  • Kecse László Lajost, a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Kiss Bélát, a Besenyszögi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Péter Géza Miklóst, a Tiszavárkonyi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Kalcsó Pétert, a Balassagyarmat Járási Polgárőr Egyesület Bűnmegelőzési és Oktatási Központ tagját,
  • Kovács Barbarát, a Szurdokpüspöki Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Rith Lajost, a Balassagyarmat Járási Polgárőr Egyesület Bűnmegelőzési és Oktatási Központ tagját,
  • Gózon Gyulát, a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület tagját,
  • Kirnbauer-Gyenes Gabriellát, a Gombai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Sulák Imre Istvánnét, a Karáért Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Papp Lászlót, a Somogyzsitfai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Pintér Patrikot, a Somogyzsitfai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Vitényi Dominikot, a Kőröshegy Polgárőr Egyesület tagját,
  • Fodor Kálmánt, a Gégényi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Hidegh Tibort, a Nagyhalász Polgárőrség tagját,
  • Vámos Györgyöt, az Önkéntes Polgárőrség Kékcsei Egyesülete elnökét,
  • Oláh Józsefet, a Nagykónyi Polgárőr Egyesület tagját,
  • Szilák Mihályt, a Tolnai Polgárőrség Közhasznú Egyesület tagját,
  • Felker Mihály Györgyöt, a Répcementi Polgárőr és Közbiztonsági Egyesület elnökét,
  • Szarka Zoltánt, a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület tagját,
  • Hajdu Pétert, a Szentgáli Polgárőr Egyesület tagját,
  • Koczor Sándort, a Csetény Községi Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Pap Tímeát, a Polgárőr Egyesület Doba tagját,
  • Lipics Tibort, a Botfa Városrészi Polgárőr Egyesület tagját,
  • Szabó Gábort, a Lenti és Térsége Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Szegedi Lászlót, a Nagyrécsei Polgárőr Egyesület elnökét.

További legfrissebb híreink

Hírek

Rövid hírek

OPSZ

Megelőzés

Megyei szövetség hírei

Rendőrségi hírek