A középiskolások tanmenetébe beépítették a közösségi szolgálatot, amelyet 50 órában kell ellátniuk a fiataloknak. A polgárőrség lehetőséget biztosít arra, hogy ezt a szolgálatot a tagegyesületetknél töltsék el a diákok.
A program nagyon népszerű, országszerte fogadják az egyesületek a középiskolás diákokat. Szegeden jelenleg több városi egyesületnél is jelen vannak a közösségi szolgálatos fiatalok.
Csőke Zsolt, a Szeged Belváros- Móraváros Polgárőr Egyesület elnöke, elmondta, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk az önkéntes feladat ellátására a fiatalok. A középiskolások betekintést nyerhetnek a polgárőrség munkájába és az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése után is maradhatnak az egyesület tagságában. Az elnök elmondta, hogy ez egy jó módszer arra is, hogy az egyesületek fiatalítani tudják tagságukat.
Jelenleg a Déri Miksa és a Csonka János iskolák tanulói teljesítenek ilyen feladatot a Belvárosi és a Tarjáni egyesületeknél.
Kiss Soma, a Szeged- Tarján Polgárőr Egyesület titkára elmondta, hogy ő maga is ifjú polgárőrként került be az egyesületbe, majd a 18. életévének betöltését követően a felnőtt tagságba lépett. Pár éve a taggyűlés az egyesület titkárának választotta. Soma elmondta, hogy az ifjú polgárőr évek alatt rengeteg élményben volt része, több alkalommal vett részt a szervezet által rendezett programokon, az egyesület által szervezett táborban. Az egyesületben barátokra is lelt, egy jó társaság tagja lehet.
A polgárőrség továbbra is várja a fiatalok jelentkezését, a megyei szövetség oldalán és az egyesület vezetőinél személyesen is.
A közösségi szolgálatról további részletek: https://www.opsz.hu/kozossegi-szolgalat-programismerteto
Fotó: Polgárőrség
Hírszerkesztő: Horváth S. András