Bensőséges ünnepség keretében – az Országos Polgárőr Szövetség tisztségviselői értekezletét követően –, a Fővárosi BV Intézet Venyige utcai Vadász termében köszöntötték a jelenvoltak és a meghívottak Markos Györgyöt, a neves humoristát, az OPSZ külkapcsolati elnökhelyettesét július 21.-én 70. születésnapja alkalmából.
Markos Gyurit jöttünk köszönteni, ünnepelni – kezdte köszöntőjét az OPSZ elnöke. Azt az embert, akit Magyarországon mindenki ismer – a felnőtt lakosság különösen –, akin polgárőr illetve lakossági rendezvényeken „csüngenek” ismerősök és ismeretlenek, s nem csak a nők, hogy fotózkodjanak, vagy csak egy-két szót válthassanak vele. Művészi életútját, színész, humorista, parodista életpályáját – amelyet 1991-ben a Karinthy gyűrűvel ismertek el – ismertette ezt követően dr. Túrós András. Szólt arról: a közbiztonság iránti elkötelezettségét a rendszerváltás időszakában mutatta meg, amikor az alapítók egyikeként lett tagja az önvédelmi szervezetnek – amely később alakult Polgárőrséggé – elsők között Budapesten. Művész létére egyike az önkéntes civil mozgalom élharcosainak, ám ez sem volt elég, előbb a főváros XI. kerületében vezette a polgárőr egyesületet, majd amikor a II. kerületbe költözött, ott is megalakította az önkéntes bűnmegelőzők önkéntes civil mozgalmát. Az Országos Polgárőr Szövetségben több funkciót töltött be, jelenleg elnökhelyettes. Így lett mintegy a Polgárőrség arca, mert személyisége igen sok ember vonzott a bűnmegelőzők népes táborába. Nála „Szent tehén” a Polgárőrség, a Rendőrség, a Belügyminisztérium és a közbiztonság. Megszállottja ennek a munkának. Érdemei elismeréseként 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
Gyurinak van egy „harmadik életes” is, a sport – fejtegette az elnök. Csak rá kell nézni, milyen kigyúrt fiatalember áll mellettem. Aki naponta fut, konditerembe jár, törődik fizikai állóképességével. Ezért is bátran mondom: az OPSZ Elnöksége, a jelenlévők és a magam nevében azt kívánom, további 70 évet legyél még közöttünk! Ha Boncz Géza barátotok itt lenne, bizonyára azt mondaná: „Jó, hogy még éltek!” Isten éltessen!
Az elismerő szavak után adta át az ünnepeltnek az OPSZ ajándékát, illetve Papp Károly r. altábornagy nevében az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének elismerését, egy dísztőrt. Dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója dr. Pintér Sándor belügyminiszter és a szabadságát töltő dr. Hatala József, az NBT elnöke nevében adta át a tárcavezető tárgyjutalmát. Köszöntötte a születésnapost dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, aki a Postabiztonságért Éremmel tüntette ki – immáron második alkalommal - Markos Györgyöt, míg a Magyar Biztonságvédelmi Egyesület nevében Szécsi György elnök adott át ajándékot. És köszöntötte az ünnepeltet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség tagsága képviseletében Csóra György elnök és dr. Korondán Katalin, az OPSZ igazgatási elnökhelyettese is.
Az ünnepelt meghatott szavakkal mondott köszönetet az elismerésekért, ajándékokért. „Drága Barátaim! Ilyenkor hangzatos és szerény szavakat illik mondani, már csak azért is, mert olyan prominens személyek vannak itt, akik meghatározták az életemet!” – kezdte mondandóját. - És akkor a tények, mert azok makacs dolgok. Édesapám, Alfonzó – aki egy rendkívüli ember volt – azt vallotta: szó nem lehet arról, hogy a nyomdokaiba lépjek! 16 évesen „elengedte a kezem”, álljak a saját lábamra, ő nem segít. „Ne abból élj meg, kinek a fia vagy! – szólt az atyai intelem. Később persze már büszkén mondogatta: „Én vagyok a Markos Gyuri édesapja!”A közbiztonság iránti elkötelezettségem is tőle, a háború utáni R-Gárdistától örököltem. Nyóckeres gyerekként volt részem sok erőszakban, durvaságban. Ez csak felerősödött bennem a hetvenes évek közepén, amikor édesanyámat megtámadták. Amikor a rendszerváltás után a Rendőrség tehetetlenül állt a rohamosan növekvő bűnözés előtt, Zsombor György barátommal – neki köszönhetem polgárőri karrierem – önvédelmi csoportokat alakítottunk, hogy megvédjük családunk, barátaink, szomszédaink, szűkebb és tágabb ismerősi körünk értékeit, vigyáztunk a biztonságukra. Közben zenészként összeakadtam Nádas Gyurival, aki a Rádiókabaréban szerepelt, s a Humorfesztiválra ötleteltünk olyan darabot, amivel végül megnyertük az első helyet. Gyökeresen megváltozott az életünk, Boncz Gézával hármasban egymást szórakoztattuk a színpadon, miközben a közönség dőlt a röhögéstől a nézőtéren.Azután egyszer csak rájöttem: kezd kifáradni ez a dolog. Azóta a Polgárőrség az életem, itt megtaláltam mindazt, amit addig kerestem. Jól esik, hogy itt vagytok, hogy köszöntöttetek. Azt kívánom: még sokáig találkozzunk ilyen körben. Köszönöm!Érintettség okán lépett a mikrofonhoz a jó barát, Nádas György, aki kétszer 35 évről beszélt. Mert szerint az elsőt még viszonylag jól élte meg barátja, a második felében viszont már ő is benne volt, zenészként, majd humoristaként. Azután elváltak útjaink, s Neked – mutatott Markosra – mint látom, nagyon bejött ez a Polgárőrség! Kívánom drága barátom, a jó Isten éltessen, de egészségben! – köszöntötte az ünnepeltet.
Dr. Hatala József, az NBT elnöke szabadságáról telefonon üzent Markos Györgynek: „Egy nagyon mély érzésű embert ismertem és szerettem meg benne, akinek hihetetlen elkötelezettsége van az emberek biztonsága iránt. Büszke vagyok arra, hogy a rendszerváltást követően az első közös rendőr – polgárőr járőrpárost vele alkothattam. Ekkor szerelmesedtem bele a Polgárőrségbe és Markos Györgybe. Aki nagyszerű ember, nagyon jó barát, akinek innen is hosszú, boldog életet kívánok!”Forrás: T.Z. Fotó: Sebestyén Jenő