Ünnepélyes keretek között – 2019. november 22-én Budapesten – a Készenléti Rendőrség tanácstermében írta alá az ezer darab Tetra rádió átadásáról, valamint a működtetéshez szükséges licencedíj adományozásáról dr. Balla Ferenc, a Pro-M Zrt. elnök-vezérigazgatója, Fáy András az Airbus DS SLC Magyarországi fióktelepének vezetője, valamint dr. Túrós András, az OPSZ elnöke.
– Egy hároméves folyamat végérre kerül most pont azzal, hogy a polgárőrségnek ma átadunk ezer darab rádiót – mondta dr. Balla Ferenc. – 2016-ban történt meg az első megkeresés, hogy a polgárőrök szeretnének csatlakozni a rendvédelem EDR rádiós rendszeréhez. Dr. Túrós András elnök úr hathatós közreműködésével ma ezer darab rádió átadásával tudjuk segíteni a polgárőröket. Azokat a polgárőröket, akik önzetlenül, térítésmentesen végzik a munkájukat. Nekik adjuk most ezt az ezer, felprogramozott rádiót. Biztos vagyok benne – fűzte hozzá az elnök-vezérigazgató – hogy ma este nyugodtan térhetünk nyugovóra, mondván, ismételten tettünk valami jót a ma és a holnap biztonságáért.
– Én a 10-es út mentén lakom egy kistelepülésben, és mindennap látom, a polgárőröket a gyalogos átkelőhelyeknél, a baleseteknél – kezdte beszédét Fáy András.
– Már 2008-ban megfogalmaztam magamban, hogy a polgárőröknek kellene adni valamilyen rádiót. Akkor ez a kezdeményezés nem sikerült, ám mára Balla Ferenc és Túrós András közreműködésével sikerült ezt a célt véghezvinni.
A száznegyvenezer eurós licence adomány mellett Fáy András felajánlotta azt is, hogy a cég oktatókabinetében tanítani fogják majd a polgárőröket a rádióhasználatra.
A felek ezek után aláírták a támogatási szerződéseket, majd a polgárőröknek átadták a több mint 12 millió forint értékű rádiókat, amelyeket akár már a ma esti szolgálatokban is használni lehet.
forrás: OPSZ.hu