Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
OPSZ

A polgárőrök munkájára továbbra is szükség van a déli határon

A polgárőrök munkájára továbbra is szükség van a déli határon

Országos és megyei rendőri és polgárőr vezetők, valamint Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott részvételével rendezett toborzással egybekötött fórumot az OPSZ Határvédelmi Polgárőr Tagozata Mórahalmon, augusztus 26-án.

A fórum megnyitójában a házigazda Mórahalom polgármestere, Nógrádi Zoltán elmondta, az illegális migráció kiemelt társadalmi ügy. A térség 2015 után élhetetlenné vált, ám a kerítés felépítésével és a határvédelmi intézkedésekkel a kormány visszaszorította a migrációt. A polgármester köszönetet mondott ezért a kormánynak, egyben felhívta a figyelmet az érintettek közti párbeszéd, együttműködés fontosságára. Elmondta, hogy a határ térségében a mezőgazdasági területek 30 százalékát sújtja a migráció. Az illegális bevándorlók megrongálják a megművelt területeket, megkárosítják a gazdákat, ezért is nagy jelentőségű a mezőőri szolgálat. Felajánlotta a város összes jóléti szolgáltatását a határvédelemben résztvevők számára.

“Végvári pozícióban fontos megragadni minden szalmaszálat” a megmaradás érdekében – mondta Nógrádi Zoltán.




Erősödik az illegális migráció, mivel a háború, a gazdasági válság és az élelmiszerhiány miatt egyre többen indulnak Európa felé – mondta a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Nyitrai Zsolt hozzátette, míg 2016-ban 19 ezren próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra, addig 2021-ben 119 ezren, idén pedig már eddig több mint 150 ezren. Sokan erőszakosan, fegyverrel próbálják átlépni a határt, ezért van szükség határvadászokra.

A miniszterelnöki biztos megköszönte a polgárőrök munkáját, és leszögezte: “meg kell védeni hazánkat”.

Csorba Sándor, a Határvédelmi Polgárőr Tagozat elnöke elmondta, 2017 óta ez a tagozat fogja össze a határterületen működő mintegy 110 egyesület 2500 polgárőrének munkáját. A polgárőrök jelenleg is aktívan részt vesznek az illegális migráció elleni küzdelemben. A munka folytatására van szándék, ám a polgárőr egyesületek anyagi lehetőségei szűkülnek, ezért további forrásokra van szükség.

Szabó Zoltán, az OPSZ szakmai elnökhelyettese, Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnök – személyes tapasztalatai alapján – az ország belső megyéiből a déli határra érkezett polgárőrök elmúlt hónapokban szerzett tapasztalatairól beszélt. Azokat a polgárőröket keresték meg, akik tudták, hogy veszélyt vállalnak és tisztában voltak azzal, hogy az otthonuktól távol látnak majd el szolgálatot, de így is, csak az ő megyéjéből, 608-an közel 7300 órában láttak el szolgálatot a négy és fél hónap alatt és kiválóan teljesítették a feladatot.

Dr. Balázs László r.ezredes, az ORFK Határrendészeti Főosztályának vezetője, az országos rendőrfőkapitány köszönetét hozta el valamennyi polgárőr „munkatársuknak”. Hangsúlyozta, a polgárőrök munkájára folyamatosan szükség van a déli határon, mert a migrációs áradat nem várt mértékben növekszik. Elmondta, hogy a magyar rendőrök már a Balkáni útvonalakon is besegítenek külföldi kollégáiknak. A magyar határzáron átjutó migránsok több mint 90 százalékát sikerül elfogniuk egyebek közt, a polgárőrök felderítésének és a lakosságtól kapott információk eredményeképpen.

Nagy István r.ezredes, a Határvadász Ezred megbízott parancsnoka arról beszélt, hogy az első 4 hetes képzés elindult, a részt vevő állomány alkalmas a feladatra, motivált, felkészült, büszke arra, hogy hazája biztonságát szolgálja. Az ezred feladata mentesíteni a honvédségi, rendőrségi állományt a határvédelmi feladatoktól, ami nehéz és hosszú folyamat lesz. Szavait azzal zárta, hogy átérzi a polgárőrök tevékenységet, mert a saját lakóhelyén ő maga is polgárőr.

A fórumon felszólaló Arató László r.ezredes, Bács megyei és Szilassi-Horváth Jenő, Csongrád megyei rendészeti főkapitány-helyettes arról beszélt, hogy polgárőrök nélkül sokkal kevesebb illegális határsértőt sikerült volna elfogniuk, ezért kollégaként várják a folytatást. A nagyszámban szolgálatba álló polgárőrök februári megjelenését követően érzékelhető volt a lakosság szubjektív biztonságérzetének növekedése és a helyiek részéről érkező információk számának emelkedése is.



Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke beszédében egyrészt méltatta a polgárőrség illegális migráció elleni küzdelemben elért eredményeit, másrészt több bejelentést is tett, amelyről az „Év végéig tart a megerősített polgárőrszolgálat a déli határon” című cikkünkben olvashatnak.

Év végéig tart a megerősített polgárőrszolgálat a déli határon.

Szöveg: Bakonyi Ágnes

Fotó: Duka Félix