Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
OPSZ

Vasi települések a Polgárőrség Magyar Falu 100 programjában

Vasi települések a Polgárőrség Magyar Falu 100 programjában

„A polgárőrség a kistelepülések közbiztonságának megteremtésében, megőrzésében játssza a legfontosabb szerepet, ott van a legnagyobb szükség rá. Jelenleg azonban legalább 1000 községben nem működik polgárőr egyesület, ezen a helyzeten kíván javítani az OPSZ „Magyar Falu 100” elnevezésű programja” – hangsúlyozta a dunaföldvári indító rendezvényen dr. Túrós András. A program indításaként az OPSZ az önkormányzatokkal és a rendészeti szervekkel együttműködve, a megyei szövetségek elnökeivel egyetértésben kiválasztott 105 települést Magyarországon. Ebből 74 helyen még nincs polgárőr egyesület, itt létrehoznák ezeket, 31 község esetében pedig szeretnék, ha megújulnának a helyi szövetségek. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával elindult kezdeményezés, amely kapcsolódik a kormány Magyar Falu programjához szintén azt a célt segíti, hogy élhetőbbé tegyék a hazai településeket. Mint jelezte, szeretnék oda is eljuttatni a polgárőrséget, ahol elöregedett a közösség, ahol szociális gondok vannak és sokan egészségügyi problémákkal küzdenek, ugyanis ha nincsenek közbiztonsági kihívások, akkor a polgárőrség folytathatja azt a karitatív segítségnyújtást, amelyet a pandémia ideje alatt megszoktak az emberek".

Vas megyében a Magyar Falu 100-as biztonsági programban  Pósfa Község Polgárőr Egyesület, Andrásfai Polgárőr Egyesület,  a Pinkamenti települések összevont polgárőr egyesülete ( Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vaskeresztes ) vesznek részt. A későbbiekben további határmenti települések is részt kívánnak venni a programban, így Bozsok, Ják, Cák, Horvátzsidány, Narda, Ólmod, Sé, Torony, Vasalja, és Velem.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Bakonyi Ágnes OPSZ - Horváth Lajos Pósfa Község Polgárőr Egyesület