Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Hírek

Évet értékeltek Sárváron

Évet értékeltek Sárváron

A Sárvári Polgárőr Egyesület, 2018.04.20-án tartotta az elmúlt időszak évértékelő közgyűlését!
Kovács Ferenc egyesületi elnök nyitotta meg az eseményt. Elsőként a vendégeket köszöntötte, majd  Kondora Istvánt, Sárvár Város Polgármesterét és Bedi Ákost, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség Elnökét.

“Amit egy éve vállaltunk, azt teljesítettük, túl is teljesítettük”, kezdte a beszámolóját. Hétszáz órával többet voltak szolgálatban a sárvári polgárőrök tavaly, mint a megelőző évben, ami nagy előrelépésnek tekinthető. Ezt követően beszámolt az elvégzett munkáról és az elkövetkező feladatokról. A szolgálat magas szintű ellátásához, valamint kulturált megjelenéséhez nagyban hozzájárult, hogy megújult a polgárőrök formaruhája.  Fontos, hogy a bűnmegelőzés látható formában történjen, mely Sárvár város vezetésének támogatásával megvalósult. Örömmel tájékoztatta ezzel kapcsolatban a közgyűlésen megjelenteket, hogy pályázat útján a rendőrségtől egy gépjárművet kaptak, melyet már használatba is vettek. Ezt követően új tagok bemutatkozása, polgárőrnek való ajánlása következett. Mindig öröm az egyesület életében az új tagok érkezése, ami fiatalítja és egyben új színt is hoz életükbe. A tagok minden jelentkezőt megszavaztak, akik most már hivatalosan is a polgárőrség nagy családjának, ezen belül a sárvári egyesületnek is tagjává váltak.

A beszámolók sorában Cseh Margit a pénzügyi bizottság elnöke következett, aki tájékoztatta a közgyűlést az elmúlt év költségvetéséről, valamint az ez évi tervezetről. Majd szavazás következett, egyrészről az elnöki beszámolóról, majd a költségvetésről.

Bedi Ákos a VMPSZ elnöke következett. Köszöntötte a megjelenteket, és több kérdésre is kitért. A polgárőrség egyrészt már közbiztonsági, másrészt költségvetési tényező is. Visszaemlékezett az 1991-es kezdetekre, amikor a polgárőrség teljes mértékben önfenntartó formában működött és arra, hogy ma hol tart. A mostani Belügyminisztériumi adatok alapján az államtól az országos szövetség egymilliárd ötvenmillió forint támogatást kap, ami megfelelő paraméterek szerint kerül elosztásra országos szinten. A magas szintű szolgálatellátáshoz a technikai és eszközpark fejlesztés nélkülözhetetlen. Konstruktívnak nevezte az együttműködést, amely kialakult a megyei szövetség és a városvezetés között. Példaként említette, hogy bármit is kértek a megyei polgárőr nappal kapcsolatosan, a polgármester mindenben egyetértett velük és támogatta az elképzeléseket. Idén Sárvár ad otthont a Vas Megyei Polgárőr Napnak. Ennek időpontja is kitűzésre került: 2018 július. 21. Ez egyben a Sárvár Város Polgárőr Egyesület 25. születésnapja. Szakmai kérdésekről szólva elmondta, hogy a közrend, a közbiztonság, a bűnmegelőző tevékenység mellett a helyi polgárőrség már mindenhol részt vesz a településük életében, legyen az rendezvénybiztosítás, környezetszennyezés elleni küzdelem. Örömmel és büszkeséggel szólt arról a tényről, hogy országos szinten a polgárőrség tetszés indexe 83 % felett van!


Kondora István Sárvár Város Polgármestere.Hozzászólását azzal a ténnyel kezdte, hogy véleménye szerint már mindenről említést tettek az előtte felszólalók. Közvetlen és egyben baráti stílusa, ami mindig is jellemezte a polgárőrséghez való viszonyát, most is felszínre került. Megköszönte, és nem csak a polgárőröknek, hanem a hozzátartozóiknak azt az önzetlen hozzáállást a polgárőr élethez, ami lehetővé teszi, hogy a város biztonsága, közbiztonsága ilyen szintet ért el munkájuknak köszönhetően. Természetesen hozzászólt közeledő évfordulóhoz is, ami most már negyed százados kort ért meg. Kérte az egyesületet, hogy az ünneppel kapcsolatban három fős delegált legyen az előkészületekkel kapcsolatos megbeszéléseken. Sárvár a hetedik leglátogatottabb település az országban, és ez mint hangsúlyozta mindenkire ró feladatokat, kötelezettségeket, a polgárőrség ebben élen jár. Sok sikert kívánt, szakmai és magánéletükben egyaránt.

Kovács Ferenc megköszönte a vendégek hozzászólásait, a jelenlévők észrevételeit, majd mindenkinek jó munkát kívánt és zárta a gyűlést.

Forrás: Horváth Ferenc (Sárvár Város Polgárőr Egyesület)