Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
OPSZ

Példát mutatnak a polgárőrök a civil szervezeteknek

Példát mutatnak a polgárőrök a civil szervezeteknek

Ha lenne „Év civil szervezete” díj, azt tavaly biztosan a Polgárőrség nyerte volna el – jelentette ki Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, a Szövetség május 14-én, Budapesten megtartott Küldöttgyűlésén.

A rendezvényen, amelyen felszólalt az országos rendőrfőkapitány, a Katasztrófavédelem főigazgatója, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese, a küldöttek elfogadták az OPSZ idei költségvetését, valamint a 2021-es évről szóló költségvetési beszámolót is.

Az elmúlt évet értékelő nyitóbeszédében Dr. Túrós András úgy fogalmazott, nagyon nehéz, de sikeres év van a Polgárőrség mögött, éppen ezért, ha lenne „Év civil szervezete” díj, azt tavaly biztosan a Polgárőrség nyerte volna el. Az OPSZ elnöke felidézte, hogy a Szövetség 2021-ben méltóképpen emlékezett meg fennállásának 30 éves évfordulójáról, amely alkalomból elküldte üdvözletét és köszönetét többek között a miniszterelnök, a belügyminiszter és az ORFK vezetője is. A pandémia kezdetén, a társadalmi felelősségvállalásból fakadóan megjelent a szociális polgárőr, majd tavaly a gondoskodó polgárőr fogalma – ezzel utalt az elnök arra, hogy a bűnmegelőzési tevékenység mellett a polgárőrök egyre több karitatív feladatot látnak el, példát mutatva más civil szervezeteknek. Dr. Túrós András szerint a kiváló hazai közbiztonsághoz a polgárőrök is hozzájárultak az összességében mintegy 10 millió közterületi szolgálati óra teljesítésével.

„A Polgárőrség létszáma stabil, de nagy a fluktuáció és a természetes fogyás, ezért az egyesületeket a fiatalításra, az ütőképes, optimális létszámú működtetésre biztatom” – hangsúlyozta az elnök, aki úgy látja, egyebek közt a polgárőrök alap- és felsőszintű képzésének magas színvonala a biztosíték arra, hogy egyre profibb, egyre egységesebb és többféle feladatban is helytálló szervezetté vált a Polgárőrség. A Szövetség első embere szólt még arról is, hogy mára a Kormány és a Rendőrség is stratégiai partnerként tekint a Polgárőrségre és a Belügyminisztériummal együtt kiemelten támogatja az OPSZ működését. Mint hozzátette, hasonlóan jó és támogató a kapcsolat egyebek közt a Katasztrófavédelemmel, az Idegenrendészettel, a Magyar Postával és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel is.

Dr. Túrós András az OPSZ idei feladatai közül a közterületi szolgálatot, a déli országhatár védelmét, a „Magyar Falu 100” Biztonsági Programot, a stabil létszám megőrzését és a polgárőr vezetők emelt szintű képzését emelte ki.

A Küldöttgyűlésen elmondott hozzászólásában az országos rendőrfőkapitány az elmúlt év kiemelt hazai eseményeire utalva köszönetet mondott a polgárőröknek azért a segítségért, amit a rendezvények biztosítása során a Magyar Rendőrségnek nyújtottak. A statisztikai adatokat ismertetve Dr. Balog János egyebek közt elmondta, bár nagy arányban csökkent a bűncselekmények száma, a halálos kimenetelű közúti baleseteknél már nem ilyen jók a számok. Éppen ezért a határvédelem mellett a közúti balesetek megelőzésében is kiemelten számít a polgárőrök segítségére.

A sokrétű és jó együttműködést méltatta köszöntőjében Dr. Góra Zoltán is. A Katasztrófavédelem főigazgatója kiemelte, a vegyes polgárőr és önkéntes tűzoltó egyesületek, valamint mentőszervezetek mára szerves részei lettek a hazai katasztrófavédelemnek. Az évente kiírt mintegy 700 millió forintos támogatás 10 százalékát rendre vegyes egyesületek nyerik el, így a főigazgató mindenkit pályázatok benyújtására biztatott.

„Haza jöttem és jó itt lenni” – kezdte köszöntőjét Dr. Christián László. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese emlékeztetett rá, hogy a bűnmegelőzés csak akkor lehet sikeres, ha a rendvédelmi szervek bevonják a munkába a lakosságot is. Erre a legjobb példa Magyarországon a Polgárőrség, amely mára meghatározó és megkerülhetetlen szervezet lett. „30 éven át azonban csak olyan szervezet tud sikeres lenni, amely képes a megújulásra, a fiatalításra és a tagok megfelelő képzésére” – hangsúlyozta a rektorhelyettes, aki szerint az OPSZ mindent megtesz, hogy ezt a sikert fenntartsa, és előbb-utóbb elérje, hogy minden településen polgárőrök segítsék a rendőrök szerteágazó munkáját.

A köszöntőket követően a Küldöttgyűlés jóváhagyta az elnökségnek az OPSZ elmúlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját, az Országos Polgárőr Szövetség idei költségvetését, valamint a 2021-es évről szóló költségvetési beszámolót is, amely a jelentés szerint nem volt sem alul, sem felül tervezett.

Visszaélést, csalásra utaló jelet nem tapasztaltak az OPSZ gazdálkodásában – Ez már a Felügyelő Bizottság beszámolójából, valamint a könyvvizsgálói jelentésből derült ki, amely egyebek mellett megállapította, hogy a vagyongazdálkodás fegyelmezett és jogszerű volt, de – mint azt többen felvetették – többször csúszást eredményezett a Belügyminisztérium felé felterjesztett beszámolók elkészítése amiatt, hogy sok egyesület nem tartja be az elszámolási határidőket. A Felügyelő Bizottság elnöke szerint ezt előbb-utóbb szankcionálni kell, még akkor is, ha civil szervezetről van szó.

A küldöttek jóváhagyták az Etikai Bizottság 2021-ről szóló beszámolóját is, amely szerint súlyos jogsértések nem történtek. A kisebb etikai vétségek kivédése, szankcionálása miatt azonban a bizottság elnöke javasolta, hogy az OPSZ minél előbb kezdeményezze a Polgárőrségről szóló, mára már több ponton elavult törvényt.

Személyi kérdésekről is döntött a Testület.

A küldöttek 2025. október 17-ig az elnökség tagjai közé választották Laczlavik Ildikót, valamint jóváhagyták, hogy Baráth Mihályné a Felügyelő Bizottság tagja legyen.

Az Etikai Bizottság leköszönő elnökét, Csaplár Zoltánt a poszton Fuksa Ágnes váltja. A Bizottság elnökhelyettesi tisztét a jövőben Dr. Bodnár László tölti be.

Jóváhagyta a Küldöttgyűlés az OPSZ elnökének javaslatát, amely szerint némely feladatot és hatáskört átcsoportosítanak az elnökség munkájában. Ennek eredményeként, Dr. Szigeti László a jövőben gazdasági és pénzügyi, Kardos Pál általános, oktatási és önkormányzati, Dr. Fekecs Dénes általános és stratégiai elnökhelyettesként végzi a munkáját. Horváth Róbert a jövőben nem elnökhelyettesként, hanem alelnökként felügyeli a honvédelmi és ifjúsági területet.

Az ülés résztvevői szavaztak az elnökség által javasolt tagdíj mértékéről. Eszerint a tagdíjat idén is nulla forintban állapították meg az egyesületek és szövetségek részére.

A Küldöttgyűlés kitüntetések átadásával zárult.

Dr. Túrós András elnök egy Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet, egy belügyminiszteri Köz Szolgálatáért Érdemjel Ezüst Fokozata és huszonegy Polgárőr Érdemrend Arany Fokozata kitüntetést adott át az arra érdemeseknek. Emellett négyen részesültek elnöki dicséretben és tárgyjutalomban.

A kitüntetési listát a közlemény mellékletében találja.


Szöveg: Bakonyi Ágnes

Fotó: Földesi Máté