SZOMORÚ SZÍVVEL BÚCSÚZUNK LANDOR GYULÁTÓL

In memoriam
Landor Gyula

Búcsú Landor Gyulától, Olaszfa község polgármesteréről

Landor Gyula 1949. július 4-én született Olaszfán. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, és itt végezte általános iskolai tanulmányait is. Vendéglátóipari végzettséget szerzett Szombathelyen. Büszke volt arra, hogy az egykori Savaria Nagyszállóban a legkiválóbbaktól sajátíthatta el a szakma alapjait. Munka mellett, szorgalmának és fejlődési igényének köszönhetően, elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát. Ezután étteremvezetőként a Paksi Atomerőmű építésének részese lett.
Visszatérve idősödő édesanyjához a szülőfalujába, a vasvári ÁFÉSZ-nél dolgozott, majd később önálló vállalkozásba kezdett.
A rendszerváltás után 4 évig önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként kapcsolódott be Olaszfa község közéletének irányításába.
Amikor eljött az ideje és a közösség szolgálatot kért tőle, vállalta azt, ő lett Olaszfa polgármestere, 4 cikluson keresztül betöltve ezt a tisztséget.
Számos, a településünk életét javító kezdeményezést indított útjára. Megújultak Olaszfa középületei, közterei. Igyekezett minden pályázati, fejlesztési lehetőséget kihasználni. Munkássága alatt Olaszfa élhetőbb településsé vált.
1999-ben kezdeményezésére jött létre az Olaszfa Községért Közalapítvány. Szívügye volt az Olaszfai Polgárőr Egyesület, melynek haláláig alapító elnöke volt.
Bárki fordulhatott hozzá, mindenkit meghallgatott, s ha tudott, segített. Vállalta a közszerepléssel járó nehézségeket is.
Minden idejét Olaszfának szentelte, annak ellenére, hogy évek óta türelmesen viselte a betegség terheit.

Sok örömet lelt családjában. Két házasságából született négy gyermekének szerető édesapja volt. Szerette és tisztelte feleségét, aki a nehéz időszakokban is biztos támasza volt. Mindig örült, ha unokáival lehetett, arra vágyott, hogy láthassa felnőni őket.
Tele volt tervekkel. Betegágyán is fáradhatatlanul, életének utolsó napjáig dolgozott. A halálos kór -2019. június 18-án – életének 70. évében legyőzte.

Landor Gyula polgármester urat, Olaszfa Község Önkormányzata saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Nyugodjon békében!

 

Forrás: www.olaszfa.hu
Végső búcsú Landor Gyulától, 2019. június 21-én, 16 órakor lesz az Olaszfai temetőben, előtte 15:30-kor gyászmise kerül megtartásra. Kéjük, aki tud, vegyen részt a temetésen. A család hozzájárult a polgárőr formaruha viseléséhez is.