A Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület 2026. február 28-án megtartotta éves beszámoló taggyűlését. Az esemény a szervezet életének egyik legfontosabb alkalma, amelyen a tagság áttekinti az elmúlt év munkáját és meghatározza a következő időszak irányait.
A taggyűlésen a tagokon kívül több meghívott vendég is részt vett. Jelen volt Horváth Zoltán, Csepreg polgármestere, továbbá Dienes Eszter és Tóth Marcell, a város képviselő-testületének tagjai. Meghívásunkat elfogadta Varga Tamás, Gyalóka polgármestere, valamint Kornfeind József, Peresznye település vezetője is.
A vezetőség részletesen ismertette az egyesület 2025. évi szakmai tevékenységét, közbiztonsági feladatait és gazdálkodását. A beszámoló kitért az együttműködésekre, a szolgálati órák alakulására, valamint a közösségi szerepvállalás eredményeire is. A tagság a vezetőség által benyújtott általános és pénzügyi beszámolót elfogadta.
Az ülésen bemutatásra kerültek a 2026. évre tervezett célkitűzések és programok is. A tagság a jövő évi terveket szintén elfogadta, ezzel megerősítve az egyesület elkötelezettségét a település és a térség közbiztonságának további erősítése mellett.
A taggyűlés ismét bizonyította, hogy az egyesület stabil alapokon működik, és számíthat a helyi önkormányzatok támogatására, valamint a tagság aktív részvételére a közös célok megvalósításában.
