Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Hírek

Fazekas Napok Magyarszombatfán

Fazekas Napok Magyarszombatfán

Az elmúlt hétvégén tartották Magyarszombatfán az immár 21. éve, minden év júliusának második hétvégéjén megrendezésre kerülő Nemzetközi Fazekas Fesztivál és Vásárt.
A rendezvényt az idén is nagy érdeklődés kísérte, az összes környező szálláshely megtelt a hétvégére, illetve sokan csak azért utaztak nagy távolságokat megtéve, hogy a Fazekas Napokra látogassanak el a hétvége valamelyik napján.

A Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület szintén már jó előre megkezdte a felkészülést a település szempontjából az év legfontosabb eseményére. Az önkormányzattal közösen elkészítették a lebonyolítási forgatókönyvet, amely kijelölte a parkolókat, az erre az alkalomra kihelyezendő plusz közlekedési táblák elhelyezését, illetve az átmenő forgalom zavartalanságát biztosító terveket.

Ahogy azt Vörös Kálmán elnök elmondta, utólag kijelenthető, hogy a forgalmi- és közrend biztosítása kiválóan sikerült. A nagyszámú, főleg személygépkocsival érkező látogató parkolókba irányítása végig jól működött és a falut átszelő Fő úton sehol, még rövid időre sem keletkezett forgalmi akadály vagy dugó.

A két hétvégi nap során napközben 4-4 fővel és egymást váltva - az Őrségben  már megszokottnak tekinthető kiváló együttműködés keretében - a Bajánsenyei, az Ispánki, a Szattai és a Veleméri Polgárőr Egyesületek biztosították a rendet az utcán és a parkolókban, valamint a rendezvény környékén Vörös Kálmán helyi elnök irányításával. Éjszakánként pedig a helyi polgárőrök láttak el közterületi figyelő- és járőrszolgálatot, különös figyelmet fordítva a kirakodóvásár területén hagyott fazekas termékekre, elárusító sátrakra, valamint hangtechnikára és egyéb felszerelésekre.

Mindent egybevetve elmondható, hogy a XXI. Fazekas Napok Magyarszombatfán - köszönhetően többek között a polgárőröknek is - sikeresen és eseménymentesen zajlottak, egyedüli panasz talán csak az időjárást illethette, mivel a futó záporok több alkalommal is, ha csak mindig pár percre is, de fedél alá tessékelték a látogató közönséget.