Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Rövid hírek

20 éves az Olaszfai Polgárőr Egyesület

20 éves az Olaszfai Polgárőr Egyesület

Az Olaszfai Polgárőr Egyesület 2021.augusztus 28-án tartotta 20 éves jubileumi ünnepségét. 

Az esemény első részében megnyitó beszédet mondott Babocs Ferenc az egyesület elnöke. Elmondta, hogy az egyesület 2001.08.09-én alakult  11 fő alapító taggal Landor Gyula elnök vezetésével. Az évek során folyamatosan emelkedett az egyesület létszáma. A tagtoborzásnak is köszönhetően jelenleg 40 fő az egyesület létszáma. Rendelkeznek ifjú polgárőrökkel, valamint női tagozattal is. 

Részt vesznek a község területén megtartott rendezvényeken. Az aktív bűnmegelőző járőrszolgálatoknak köszönhetően 2017-ben Polgárőr Település elismerésben részesültek. 

Babocs Ferenc elnök megköszönte a polgárőrök, támogatók és segítők munkáját, majd a polgárőrök részére átadásra kerültek a 20 éves emléklapok. A továbbiakban Fekete Róbert polgármester a település nevében is megköszönte a polgárőrök önzetlen munkáját, majd átadásra kerültek az önkormányzat és a Szívügyünk Olaszfa Egyesület közös ajándékai. 

Az ünnepség második részében közbiztonsági előadást, kutyás, karatés, tűzoltó, softball bemutatót láthattak a megjelent polgárőrök, családtagok, civil érdeklődők.Dozmatról érkeztek a Kutyás Univerzum - Kutyakiképző iskola tagjai, akik Kunhegyesi Tibor babérkoszorús kutyakiképző mester  vezénylésével tartottak egy nagyon színvonalas bemutatót.

Ezután következett a Sakura Karate Csoport önvédelmi előadása.Szabad program keretében  Kám Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai tartottak technikai bemutatót, valamint kipróbálásra kerülhetett a softball csapat eszköztára.A 20 éves jubileumi ünnepség ízletes vacsorával - citerazenével és gitármuzsikával fűszerezve - és  kötetlen beszélgetéssel, énekléssel zárult.