Köszöntjük a Vas Megyei Polgárőr Szövetség weboldalán!
  •   +(36) 94 359 511    vasmpsz.iroda [@] gmail.com
Hírek

Elszármazottak Találkozója Veleméren

Elszármazottak Találkozója Veleméren

November 4-én szombaton a Belső-őrség "legbelsőbb" falujában, azaz Veleméren, a helyi önkormányzat találkozót szervezett azok számára, akik gyökerei az itteni földből erednek, de életük iránytűje másfelé vitte őket. Az Elszármazottak Találkozójára mintegy 80 meghívót küldtek szét, amelyekre szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzés érkezett és sok elszármazott eljött a hívó szóra. Rajtuk kívül természetesen részt vett szinte mindenki, aki ma is a településen él.

Ahogy az köztudott, az őrségi polgárőr egyesületek szorosan együttműködnek, így a rendezvény biztosítását ezúttal is a szomszédos egyesületek vállalták, hogy a helyi polgárőrök a vendég- és viszontlátás örömteli feladataival tudjanak foglalkozni. A rendezvény ideje alatt a bajánsenyei és a magyarszombatfai polgárőrök láttak el szolgálatot Veleméren. Mivel a rendezvény helyszíne közvetlenül a főút mellett volt, jelzőőri tevékenységgel biztosították a településen áthaladó forgalom és a rendezvényre érkezők biztonságát. Valamint, mivel az előző napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a szemközti rétre tervezett parkoltatás meghiúsult, így azt is a főút egyik oldalán kellett megoldani. Soós Kálmán, a veleméri egyesület elnökének kérésére, a szolgálatban lévő polgárőrök a nap folyamán több esetben járőrszolgálatot is végrehajtottak a faluban, hogy a rendezvényen résztvevő lakóknak az üresen hagyott ingatlanaik biztonságáért se kelljen aggódni.

Így aztán, amikor délután 4 óra felé Kaczor Feri a sokadik ráadás szám után elhagyta a rendezvénysátor színpadát és minden résztvevő egy szép nap emlékével a szívében távozott, a szolgálatban lévő polgárőrök is egy fárasztó, de sikeresen megoldott feladat elégedettségével köszöntek el a helyiektől.