Mintegy másfél ezer polgárőr részvételével rendezték meg a Polgárőrség legnagyobb ünnepét, az Országos Polgárőr Napot július 8-án, a lakiteleki Hungarikum Ligetben. Az eseményen elismeréseket, kitüntetéseket adtak át, valamint ifjú polgárőrök is fogadalmat tettek. A megnyitón Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos bejelentette: kezdeményezi, hogy még idén létrejöjjön együttműködési megállapodás az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és Magyarország Kormánya között.
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, hogy egy polgárőr akár egyenruhában van, akár éppen nélküle, mindig készenlétben áll. Hangsúlyozta, hogy béke nincs erős hadsereg, rendőrség és polgárőrség nélkül és a jól szervezett polgárőrség garancia arra, hogy béke legyen az országban – mert rend a lelke mindennek. Hozzátette, hogy ehhez ugyanúgy kellenek a vallás képviselői is, nem hiába kezdődik Isten áldáskérésével az Alaptörvény.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke köszönetet mondott Lezsák Sándornak a helyszín biztosításáért és hozzátette: a Polgárőrség a rendszerváltás sikerterméke, ezért is különösen értékes helyszín a Hungarikum Liget, ahol 10-11 éve a lovas polgárőrség is megalakult. Hangsúlyozta, hogy a Polgárőrség megérdemli az ünneplést, hiszen helytállt a COVID, az orosz-ukrán háború, az energiaválság és az illegális migráció sújtotta időkben. Az elnök elmondta, hogy a Kormány és a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően a Polgárőrség csúcsra jár: a tavalyi volt a szervezet csúcséve a több mint 2 milliárd forintos költségvetéssel, és a 10 millió szolgálati órával. Kiemelte, hogy a határvédelemmel először kérte fel a kormány rendvédelmi feladatra a Polgárőrséget. A határvédelmi feladatokat 20 ezer polgárőr látta el, és a felmutatott eredményekkel ámulatba ejtették a határ menti önkormányzatokat és az ott élő embereket. Ezért a jövőben is folytatják ezt a fontos tevékenységet – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy az ország 66 ezer polgárőrének munkájára továbbra is számíthat az ország, a lakosok és a rendvédelmi szervek. Az elnök a Küldöttgyűlés döntése értelmében tiszteletbeli polgárőrré fogadta Rétvári Bence államtitkárt.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a polgárőrök kiemelt szakmai csoport, akik a Miniszterelnöki Kabinetiroda megkülönböztetett figyelmét élvezik, hiszen a Kormány és a Polgárőrség kölcsönösen segít elérni egymás céljait és a Kormány elismeri és köszöni a 66 ezer polgárőr áldozatos munkáját. Nyitrai Zsolt méltatta a Polgárőrség munkáját, amivel biztonságot teremtenek a településeken. A Covid alatt szociális érzékenységüket is megmutatták, természeti katasztrófák idején segítik az embereket és oroszlánrészt vállalnak a határvédelemben. Nyitrai Zsolt leszögezte: a Polgárőrség továbbra is számíthat a Kormány támogatására, ahogyan a Kormány számít rájuk. Éppen ezért kezdeményezi, hogy idén létrejöjjön az együttműködési megállapodás a Polgárőrség és Magyarország Kormánya között.
Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes ünnepi beszédében elismerő szavakkal illette a Polgárőrséget, kiemelve az előző évi 10 millió szolgálati és a 393 ezer határvédelemben töltött órát, mialatt 271 ezer esetben akadályozták meg azt, hogy illegálisan lépjenek hazánk területére. Hangsúlyozta: Franciaországot éppen migránslázadás borítja lángba, de Magyarországon mindebből semmit sem érezni, mert hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa – ez pedig a rendőrség mellett nagyban köszönhető a Polgárőrségnek. Emlékeztetett, hogy dacára a háborúnak és a gazdasági helyzetnek, a most elfogadott jövő évi költségvetésben 168 milliárd forinttal több forrás jut rendvédelemre, ami 10 év alatt két és félszeres növekedés, amit a lakosság biztonságára fordítanak.
A köszöntők után 66 ifjú polgárőr tett fogadalmat, közülük 22 Bács-Kiskunban áll szolgálatba. Ezt követte a Csapatzászló ünnepélyes átadása a Határvédelmi Polgárőr Tagozat számára, amelyre a zászlóanya Borbásné Márki Márta, Röszke polgármestere, Dr. Rétvári Bence, belügyminiszter-helyettes és Dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány kötött fel zászlószalagokat. A fogadalmat tett ifjakat, a Csapatzászlót, valamint a rendezvény résztvevőit Dr. Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök áldotta meg, amit az elismerések átadása követett. Az ünnepséget Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármesterének köszöntője zárta. A nap további részében szórakoztató műsorok várták a vendégeket.
A jutalmazottak névsorát itt olvashatja.
A polgárőrnapról készült teljes hang-és képanyag (videó) megtekinthető az OPSZ Facebook oldalán.
Képgaléria ITT nézhető meg!
A Vas Megyei Polgárőr Szövetség elismertjei:
A Polgárőrség érdekében végzett kimagasló munkája elismeréséül, az Országos Polgárőr Nap alkalmából, Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a Köz Szolgálatáért Érdemjel Ezüst Fokozata kitüntetést adományozta:
- Bedi Ákosnak, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnökének;
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a Polgárőrmozgalomban hosszú évek óta végzett tevékenysége elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesítette:
- Csempesz Gyulát, a Sárvár Város Polgárőr Egyesület tagját,
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a város és lakossága biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért a Polgárőr Város kitüntető címet adományozta:
- Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Claudius Polgárőr Egyesületnek,
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a község és lakossága biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért a Polgárőr Község kitüntető címet adományozta:
- Velemér Község Önkormányzatának és a Velemér Polgárőr Egyesületnek,
Szöveg: Horváth Péter Fotó: Posztós Csaba