Ebben évben az Országos Polgárőr Szövetség a koronavírus-járványra való tekintettel Regionális Polgárőr Napokat rendez. Győr-Moson-Sopron megye, Zala megye és Vas megye polgárőrei 2020. június 29-én gyűltek össze Halászi községben. A meghívott vendégeket Csaplár Zoltán, a Országos Polgárőr Szövetség Önkormányzati elnökhelyettese, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke fogadta, aki Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes üdvözlő levelének felolvasásával nyitotta meg hivatalosan a találkozót.
Az eseményen részt vett dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntő beszédében először a Magyar Kormány köszönetét tolmácsolta a polgárőrök felé a pandémia idején nyújtott helytállásukért, kiváló munkájukért. Mint mondta:
“A polgárőrök egészségüket kockáztatva, erejüket megfeszítve álltak helyt nap mint nap a koronavírus ideje alatt. Ezért külön köszönet, elismerés illeti őket!”
“A polgárőrök önként vállalt karitatív munkája komoly bajtársias és hazafias hozzáállásról tesz tanúbizonyságot. Ma alkalmunk van köszönetet mondani egész éves munkájukért. Kívánom, hogy a jövőben is maradjon töretlen lendületük és odaadásuk!”
Végül arra az együttműködésre hívta fel a figyelmet, mely korábban kialakult az Agrárminisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség között. Ennek a keretszerződésnek a megújításáról számolt be a miniszter, melynek alapján 40 millió forinttal támogatják a külterületi szolgálat erősítését, fenntartását.
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a veszélyhelyzet értékelve elmondta: Magyarország polgárőrei ebben a kritikus helyzetben is jelesre vizsgáztak. Valamennyi civil szervezet számára példaértékű tevékenységet mutattak fel. Rendkívül nagyra kell értékelni azt a karitatív munkát, melyet ebben az időszakban végeztek.
- A polgárőrök országosan naponta húszezer adag ételt szállítottak a rászorulók részére.
- Emellett a közterületi szolgálatokat is maximálisan elvégezték.
- Három hónap alatt összesen 2 millió szolgálati órát teljesítettek a járványügyi szolgáltatás mellett.
- Ezen idő alatt egyetlen koronavírus megbetegedést sem regisztráltak a polgárőrök között. A pandémia idején hétköznapi hősök születtek.
Mindezeket kiemelte beszédében az elnök, majd megköszönte a Belügyminisztérium segítségét, a magánszemélyek, civil szervezetek és vállalkozók felajánlásait.
Dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója arról beszélt, hogy a polgárőrség Magyarország közbiztonságának szerves része, a postabiztonság szempontjából rendkívül fontos eleme. A polgárőrök áldozatkészséget tanúsítanak a posta munkájának segítésében. A főigazgató emlékeztetett: idén 20 millió forinttal támogatja a Magyar Posta a polgárőrök munkáját.
A köszöntők után az elismerések, kitüntetések átadása következett.
A Vas Megyei Polgárőr Szövetség polgárőrei a következő elismerésekben részesültek:
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYI JUTALOMBAN RÉSZESÜLT
Könczölné Bernáth Ilona, a Répcelaki Polgárőr Egyesület elnöke
POLGÁRŐR ÉRDEMKERESZT ARANY FOKOZATA KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT
Soós Kálmán, Veleméri Polgárőr Egyesület elnöke
Burka Norbert, Rábapatyi Polgárőr Egyesület elnöke
ELNÖKI DICSÉRETBEN ÉS JUTALOMBAN RÉSZESÜLT
Madarasi Gábor, Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület polgárőre Németh Ferenc, Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgárőrség polgárőre
Németh Tamás, Körmendi Polgárőr Egyesület polgárőre
Varga Miklós, Sárvár Város Polgárőr Egyesület elnök-helyettese
Minden elismerésben részesült polgárőrnek gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!