Új felhívások a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2020. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

A Kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, amelyre tekintettel a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program.

A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A Kormány kiemelt figyelmet fordít a megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan a 2020. évi Magyar Falu Program új programeleme a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

 

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2020. július 1. – 2020. augusztus 7. 12 óra 00 perc

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretébenA pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el:

www.kormany.hu

www.bgazrt.hu

A BGA Zrt. a kiírás vonatkozásában elektronikus és telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn, mely elérhető a +36-1-896 0630 telefonszámon

  • hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig,
  • kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig.

Várjuk kérdését az fca@bgazrt.hu e-mail címre.

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Forrás és bővebb információk—>