TRAGIKUS BALESETNÉL SEGÍTETTEK A CSÖRÖTNEKI POLGÁRŐRÖK

Sajnálatos módon, az év végéhez közeledve is megtörik az ünnepi jókívánságok hangját a sajnálatos vagy tragikus balesetekről hírt adó közlemények. Autóvezetői felelőtlenség, figyelmetlenség, véletlenek, amik okként felmerülnek. Sok esetben a polgárőr egyesületek tagjai is segítséget nyújtanak ezeken a helyszíneken a mentésben résztvevő szerveknek.

Képünk illusztráció

December 29-én este Őriszentpéter és Kondorfa közt is történt egy halálos kimenetelű baleset. Két egymással szembe haladó személygépkocsi érintőleges koccanását követően az egyik gépjármű vezetője elveszítette uralmát autója felett és az út menti árokba csapódott. Mivel a biztonsági övét nem használta, a baleset következtében kizuhant a járműből és a helyszínen életét vesztette. Részletesen a 112 Press oldalán olvashatnak róla.

Kép: 112 Press.hu

Mivel a Csörötneki Polgárőr Egyesület tagjai már többször végeztek jelzőőri feladatokat, a rendőrség bizalommal fordulhatott hozzájuk és kérték a segítségüket ennél az esetnél is. Feladatuk az volt, hogy a Csörötnekről Kondorfa irányába közlekedő autóforgalomban résztvevők közül csak a kondorfai célállomásra haladókat engedjék tovább, a többieket pedig tájékoztassák róla, hogy teljes útzár van érvényben Kondorfa és Őriszentpéter között, emiatt más útvonalat kell választaniuk. A lehetséges útvonalakról szintén informálták az autósokat. Rendkívüli szolgálatukat 2 fővel látták el 21 órától 24 óráig.

Nagyon fontos volna, hogy az évszaknak és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedjen mindenki. Betartva a szabályokat és fokozott odafigyeléssel, elővigyázatosan venne részt a forgalomban, használva a biztonsági felszereléseket. A biztonsági öv életet menthet!