Születések Kertje Rönökön

Március utolsó szombatján izgatottan és vidáman indította a napját sok rönöki apróság és családtagjaik. Reggel 8 órára várták őket a szervezők, hogy együtt vegyenek részt a település Születések Kertjének létrehozásában.

Rönök Község Önkormányzata, a Rönöki Polgárőr Egyesület, a Rönökért Közhasznú Egyesület és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Rönök közösen vállalták fel, hogy a gyümölcsöskerthez szükséges facsemetéket megvásárolják, valamint az ültetéshez minden eszközt és segítséget biztosítanak.

A nyitóünnepség után minden – 2010. január 1. és 2018. december 31. között született, lakónyilvántartásban szereplő – rönöki kisgyermek és hozzátartozója választhatott egy az önkormányzati dolgozók által előre odakészített alma – vagy körtefa csemetét, amelyet aztán elültettek a kiásott gödörbe. A rendezvényt Pékó Tamás polgármester úr nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, a Születések Kertje egy olyan hely lesz a településen, ahová a családok bármikor betérhetnek, hogy gondozzák gyermekük kis fácskáját.  A hamarosan kialakítandó kertelemeknek köszönhetően (kiülő, asztalok, padok, esetleg kis mászóka a lurkók számára) egy igazi családi közösségi hellyé alakul. A fáknál névvel gravírozott tábla fogja jelezni, melyik gyermek fája. A most elültetésre került 35 darab csemete minden évben gyarapodni fog az aktuális évet megelőző év során született kisgyermekek fácskáival. Az ültetés rendjének ismertetése után dr. Takács Gyula atya, a község plébánosa megáldotta a kertet, majd Leiner Márta felolvasta Illyés Gyula: Egy barackfára című versét. Ezt követően vette kezdetét a közös ültetés. A családoknak a jelenlévő polgárőrök és önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak a munkálatokban. Ezen kívül a polgárőrök közreműködtek az esemény alatt forgalmassá vált szűk utca közlekedésbiztonságában.

Fotó: Rönöki PE