Szívbetegség és a vezetés

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánkban tízezer lakosból legalább 1500-an szenvednek szívbetegségben. Ez azonban nem minden esetben jelenti azt, hogy a betegek nem ülhetnek a volán mögé!

A szívbetegség mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unióban az egyik leggyakoribb elhalálozási ok. „A szív- és érrendszeri problémák vagy betegségek az agyi funkció hirtelen károsodásával járhatnak, ami veszélyt jelent a közúti közlekedésbiztonságra” – írja az Európai Bizottság egy 2016-ban módosított irányelvében. Az Unió a szívbetegség súlyosságát mérlegelve két csoportja osztja a betegeket: az egyik csoport betegei megfelelő orvosi vizsgálat, majd szakorvosi engedély birtokában szerezhetnek jogosítványt. Ide tartoznak többek között az alacsony pulzusszámmal járó szívritmuszavarban szenvedők vagy a szívkoszorúér műtéten átesettek. A másik csoport betegei, tehát azok számára, akik a szívbetegségnek egy súlyosabb formájában szenvednek, sajnos sem kiállítani, sem megújítani nem lehet a vezetői engedélyt. Arról, hogy a szívbeteg pontosan melyik csoportba tartozik, a következő linken (pdf fájl letöltése) tud részletesebben tájékozódni.

Dr Kerkovits Gábor kardiológu

Ha egy szívbeteg betartja az étkezésére és életmódjára vonatkozó előírásokat, rendszeresen eljár a vizsgálatokra (lehetőség szerint félévente), rendben szedi a gyógyszereit és fizikailag is aktív, akkor kevésbé kell félnie a hirtelen rosszullétektől, és jó eséllyel szerezhet jogosítványt. Autót vezetni egészséges, kipihent és józan állapotban is fárasztó és kimerítő lehet, hiszen állandó figyelmet, gyors döntéshozást igényel. Dr. Kerkovits Gábor kardiológus és belgyógyászt kérdeztük arról, mire figyeljen oda egy szívbeteg, mielőtt autóval útnak indulna: „Semmi esetre se üljön autóba, ha nem érzi jól magát, vagy olyan tüneteket észlel magán, ami miatt korábban a szívbetegséget megállapító orvost felkereste. Ne üljön autóba akkor sem, ha szédül, ha légszomja van. Ha szorító mellkasi fájdalmat érez, autóba ülés helyett azonnal hívjon mentőt.”

A szakember arról is felvilágosított, mit tartson feltétlenül magánál egy szívbeteg, ha autóba ül: „ A beteg kezelőorvosa meghatározza azokat a gyógyszereket, amiket esetleges rosszullét, vérnyomáskiugrás esetén be kell vennie, ezeket vigye magával. Akit magas vérnyomással kezelnek, annak mindig legyen a zsebében Tensiomin; ha pedig koszorúér beteg, akkor Nitromint spray legyen kéznél. A koszorúér betegeknek gyakran van cukorbetegsége, ezért mindig vigyenek magukkal pár szem kockacukrot. A mobiltelefonja nélkül sehová se induljon el, hiszen anélkül egy baleset esetén nem tud segítséget kérni. Ugyancsak legyen a telefonban egy IEC (in emergency call) telefonszám, hogy az esetleges segítők tudják, hogy baj esetén kit kell értesíteni. Tárcájában legyen egy rövid felsorolás a kezelt betegségekről, illetve a szedett gyógyszerekről, például szed-e véralvadásgátlót, kap-e inzulint. Írja le, hogy rosszullét esetén hogyan segítsenek, például a zsebéből vegyenek ki cukrot, vagy fújjanak a nyelve alá Nitromint sprayt. Ugyancsak legyen nála egy kis adatlap, ha pacemakert kapott.”

Végezetül, dr. Kerkovits Gábor azt is megosztotta velünk, mit tehet egy szívbeteg, ha bekövetezik a baj, azaz vezetés közben éri a rosszullét. „Az, hogy mi teendő rosszullétkor betegségenként eltérő; jellemzően a beteg kezelőorvosa a vizsgálatkor ismerteti a szükséges teendőket. Az első teendő a biztonságos lelassítás és az útszélre húzódás. Ne ugorjon ki pánikszerűen az autóból, nehogy egy arra járó autó elüsse. Azonnal hívjon szakszerű segítséget, amíg pedig az megérkezik, haladéktalanul kezdje meg a kezelőorvos által ajánlott gyógyszerelést.”

Forrás: kreszvaltozás.hu