ORSZÁGOS MUNKASZERVEZETI ÉRTEKEZLET BUDAPESTEN

fotók: Sebestyén Jenő

2018. január 24-én tartotta meg összevont munkaszervezeti értekezletét az Országos Polgárőr Szövetség, amelyen részt vettek a megyei szövetségek irodavezetői és néhány megyei vezető is.

Dr. Túrós András az OPSZ elnöke elmondta, hogy ezek az értekezletek lehetőséget adnak, hogy átbeszéljük a Polgárőrség működésének adminisztratív tevékenységét, ezzel kapcsolatban felmerülő problémákat. Az OPSZ elnöke beszédében kitért arra, hogy a Polgárőrség egységes és ez a munkaszervezeti értekezlet kifejezi, hogy a munkaszervezet tagjai az OPSZ-hez tartoznak. A megyei szövetségeknél nem lehet olyan személy, aki az Országos Polgárőr Szövetség útmutatásaitól eltérő módon végzi tevékenységét. – mondta az elnök. Majd megköszönte azt a munkát, amivel a munkaszervezet minden tagja hozzájárult a legnagyobb civil szervezet sikereihez. Elmondta, hogy ez a siker elismerésre méltó, hiszen a Polgárőrség a közbiztonság megteremtésének a „kisrészvényese”. A polgárőrök kis-és közepes településeken az emberek szubjektív biztonságérzetéhez nagymértékben hozzájárulnak.

Dr. Túrós András beszédében kitért azokra a stratégiai partnerekre, akik meghatározzák a Polgárőrség jövőjét és további sikereit. Kiemelte a Kormány költségvetési támogatását, amely megteremtette az OPSZ munkaszervezetét és biztosította, hogy a Polgárőrség hatékonyabban működjön Magyarországon. Kiemelte a Polgárőrség és a rendőrség partnerségét. Az OPSZ elnöke elvárja mindenkitől a maximális együttműködést a Polgárőrség legfontosabb stratégia partnerével, a rendőrséggel. Erkölcsi, szakmai és anyagi támogatása nélkül a Polgárőrség nem tartana ott, ahol most tart. Ez az együttműködés döntő jelentőségű a Polgárőrség számára. Az OPSZ elnöke kitért néhány említésre méltó eseményre is. A 2018-as év sikerei a klasszikus feladatokat tekintve ott folytatódtak, ahol 2017-ben befejeződtek. Rendezvények tekintetében kiemelte a bajai Országos Polgárőr Napot, a határon túli magyar polgárőrökkel közös rendezvényeket és a Polgárőr Akadémia sikereit. Zárszóként elmondta, hogy a munkaszervezet, azért létezik, mert vannak önkéntesek, tehát fontos az önkéntes emberek felé a türelem és pozitív hozzáállás.

Dr. Korondán Katalin igazgatási elnökhelyettes vette át a szót, aki elmondta, hogy a polgárőr törvény rendelkezései 2019. január 1-től módosultak. Az életbe lépett változásokról az elnökhelyettes asszony az értekezleten tájékoztatást adott. Többek között a polgárőr igazolványról, amely közokirat és kiadásával kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is ingyenes.
Ezután a megyei irodavezetők kérdéseket intézhettek az OPSZ vezetői felé. Szó esett az informatikai fejlesztésről, amely a megyei szövetségek munkáját nagymértékben fogja segíteni.

Dr. Ackermann János az OPSZ gazdasági igazgatója néhány gondolatot intézett a munkaszervezet tagjai felé és elmondta, hogy a Polgárőrség lelkületét szolgáló indulattal álljanak neki a mindennapi feladatoknak. Sárközi Ferenc az OPSZ főigazgatója elmondta a munkaszervezet számára azokat az itinereket, amelyeket fontosnak gondolt. Több kérdéskört érintett, többek között a szabadságok intézését, feladatkörök meghatározását, adatvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat, valamint ismertetett több fontosabb programot, rendezvényt.

Írta: Csonka Nándor Forrás: OPSZ.hu