Alsósági Tavaszi Napokon a “Kráter”

Az 2019. május 17-19. között megrendezett  Alsósági Tavaszi Napokon a Kráter Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület aktívan kivette részét a programok biztosításában tizenöt fővel.

Az esemény Celldömölkön, az Alsósági városrészen került megrendezésre. A látogatókat és helybelieket  családi rendezvények várták. A programok között volt koncert, tánc, foci, főzőverseny, vásári komédiák, bábjáték, tombola.

Pénteken 18 órakor volt a megnyitó. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt voltak szórakoztató műsorok. Este utcabál, mely éjjel 1 óráig tartott. Az egyesület tagjai a programok végéig biztosították a felhőtlen szórakozást.

Szombaton sokrétű feladattal álltak szemben. A parkoltatás, jelzőőri tevékenység ellátása – a Dottó kisvonat indításakor és érkezésekor – mellett egy helyi lakos segítségüket  kérte családi veszekedés, hangoskodás miatt.  A polgárőrök értesítették a rendőrséget és megnyugtatták a segítségkérőt.

A polgárőri munka mellett részt vettek főzőversenyen is, ahol különdíjban részesültek. Emléklapot, oklevelet és egy nagy fakanalat is kaptak.

Ezen napon még illegális szemétégetéshez is riasztották a járőröket, ahol az Önkormányzati Tűzoltók munkáját segítették, majd folytatták a rendezvény biztosítását. Az esethez 4 fő vonult.

Vasárnap a Kráter hangverseny helyszínén – a Ság-hegyen – a parkoltatás volt a feladatuk illetve figyelemfelhívás a helyszín balesetveszélyére. A meredek falakra tilos kiülni, megmászni, az omlásveszélyes részekre felmászni. Csak a kijelölt utakon szabad haladni. Korláton kívül tilos tartózkodni.

Összegezve, mozgalmas és tartalmas napokat éltek át az egyesület tagjai.