VÉGET ÉRT AZ IFJÚSÁGI VÍZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG VAS MEGYÉBEN

A FINA Férfi Ifjúsági Vízilabda Világbajnokság biztonságának megteremtésében a rendőrség és a polgárőrség tagjai is közreműködtek a szombathelyi Tófürdőn.

A rendőrök a polgárőrökkel összefogva, közös szolgálat keretében tettek meg mindent a jogsértések hatékony megelőzéséért – 2018. augusztus 11. és 2018. augusztus 19. között – a megyeszékhelyen lezajlott világbajnokság idején.A kezdőnapon a Szombathelyi Rendőrkapitányság szakemberei mellett a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület lovasai is vigyázták a rendet. A rendezvény idején a gyalogos járőrszolgálat mellett a Rendőrkapitányság munkatársai két keréken is „őrködtek”, az összehangolt tevékenység során pedig a polgárőrség tagjai visszatérően ellenőrizték az eseményen résztvevő játékosok szálláshelyeinek környékét.Az eseményhez köthető rendőri feladatok közül a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai is kivették a részüket, hiszen ezúttal a megmérettetés helyszínén, valamint annak környékén különböző, a vagyonvédelmet elősegítő kiadványokkal hívták fel a figyelmet a prevenció fontosságára.

Az összehangolt tevékenység célja a közrend és a közbiztonság fenntartására, az itt élők és a szórakozni vágyók szubjektív biztonságérzetének biztosítása volt. A rendőrség és a polgárőrség tagjai összehangolt tevékenységük során mindent megtettek azért, hogy az esemény résztvevői biztonságban érezhessék magukat és kikapcsolódásukat ne árnyékolhassa be semmilyen jogsértés.Az eseményen szolgálatot teljesítő polgárőr egyesületek:

  • Claudius Polgárőr Egyesület
  • Szombathelyi Polgárőr Egyesület
  • Gyöngyöshermán-szentkirály Polgárőr Egyesület
  • Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület

Forrás:  police.hu Képek: Kiss Viktória