Mindenszentek és Halottak Napja

Budapest, 2018. október 29., hétfő (OS) – Több ezer polgárőr vigyázza a temetők rendjét

Az formaruhások már a temetőkbe való eljutásnál segítik a lakosságot, részt vesznek a forgalomterelésben, forgalomirányításban, segítik a parkolás zavartalanságát. Jelen lesznek a parkolókban, ahol az ott elhelyezett gépjárművek biztonságára felügyelnek. Segítik a gyalogos forgalmat, az úttesten való átkelésnél pedig a gyalogos átkelőhelyeknél irányítják a forgalmat

A temetők területén elsősorban bűnmegelőzési tevékenységet látnak majd el a polgárőrök, akik mind önállóan, mind a rendőrséggel, közterület-felügyelet munkatársaival közösen teljesítenek majd szolgálatot. A polgárőrség tagjai készségesen állnak a bajbajutott lakosság segítségére, akár útbaigazítást kérnek tőlük, vagy akár bűncselekmény áldozataivá válik valaki.

A polgárőrség ezzel kapcsolatban felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy körültekintően és kiemelt figyelemmel közlekedjenek a temetők közelében! A parkolókban hagyott gépjárműveket zárják le, az utastérben értékeket ne hagyjanak! Kerékpárjaikat körültekintően zárják le!

A temetőkbe, lehetőség szerint ne egyedül menjenek. Indokolatlanul nagyösszegű készpénzt, értékes ékszereket ne vigyenek magukkal! Táskájukat, értékeiket ne hagyják felügyelet nélkül a sírok gondozása közben.

Amennyiben minden óvintézkedés ellenére bűncselekmény áldozataivá válnak azonnal kérjenek segítséget a temetőben lévő rendőröktől, polgárőröktől, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívón!

Országos Polgárőr Szövetség