Közgyűlést tartottak Magyarszombatfán

A Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület 2018. március 10-én a magyarszombatfai kultúrházban tartotta soron következő évzáró közgyűlését. Az eseményen nagy számban vettek részt aktív és pártoló tagjaink és meghívott vendégeink.Nagy örömünkre jelenlétével megtisztelte a rendezvényt Bedi Ákos a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. A meghívottak között voltak Ciril Magdic és Ludvik Jónás urak a Szlovén Rendőrség Veterán Szövetségétől, Albert Attila polgármester, Gróf János alezredes a Lenti Rendőrkapitányság és Pongrácz Csaba főtörzszászlós az Őriszentpéteri Rendőrőrs képviseletében, valamint a környező települések polgárőr egyesületeinek elnökei is.A 2017. évre vonatkozó elnöki beszámolót, majd az idei tervezett költségvetés ismertetését, a pénzügyi és felügyelő bizottsági jelentéseket követően szót kért Bedi Ákos elnök úr, aki méltatta egyesületünk eddigi példás tevékenységét és munkáját, valamint átfogó képet adott a megyei illetve az országos szövetség munkájáról, terveiről. Ezt követték a polgármester úr dicsérő szavai. Elmondta, hogy sajnos az önkormányzat az idén sem tudja pénzügyileg az egyesületet támogatni a falu szennyvízrendszerével kapcsolatos problémák miatt, azonban biztosított bennünket arról, hogy minden egyéb téren továbbra is feltétlenül számíthatunk a képviselőtestület támogatására. Hozzászóltak még a rendőri szervek és a szomszédos polgárőr egyesületek képviselői, akik mindannyian köszönetüket tolmácsolták egyesületünk együttműködő tevékenységéért.Ezt követően elnökünk, Czúgh Géza emlékplakettet adományozott a Szlovén Veterán Szövetség két tagjának a 10 éves együttműködésünk jeleként. A Szlovén Rendőrség Veterán Szövetségének Muraszombati Tagozata és a Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület között 2007-ben kezdődött a kapcsolat, majd az évek során egyre erősödött. 2008-ban a Vas Megyei Polgárőr Szövetség is együttműködési szerződést írt alá a Veterán Szövetséggel, és a tervek szerint – ahogy Bedi Ákos elnök úr is beszélt róla – ezt a kapcsolatot az idén országos szintre szeretnék emelni. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a határon átnyúló barátság és kapcsolat a mi egyesületünk által vert gyökeret.
Egyesületünk két új pártoló taggal bővült az idén, akik részére köszönő oklevelet adományoztunk. Végül a Nőnap alkalmából minden hölgynek virággal kedveskedtünk.
Az eredményes közgyűlést ezúttal is finom vacsora, majd jó hangulatú, kötetlen, a késői órákba nyúló beszélgetés zárta.

Szerző: Vörös Kálmán (Magyarszombatfai Polgárőr Egyesület)