Felhívás

Tisztelt Elnök Asszony/Úr!

A rászoruló személyeket a téli időjárási viszonyok következtében fenyegető veszélyhelyzetek megelőzésével és kezelésével összefüggő rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 24/2016. (X. 6.) ORFK utasítás értelmében 2016. október 15. és 2017. március 21. közötti időszakban nagyobb figyelmet kell fordítani a hajléktalan és rászoruló személyekre.

Az ősz beköszöntével, a hideg időjárás megérkezésével a hajléktalankérdés mindig az érdeklődés központjába kerül, intenzívebben foglalkozik vele a sajtó, ezért a következő időszakot tekintve a hajléktalanokkal kapcsolatos feladat-végrehajtást kiemelten kell kezelni.

Kérem, hogy a szolgálatot teljesítő polgárőrök, amennyiben olyan hajléktalannal találkoznak, akiknek az élete, testi épsége látható módon veszélyben van, akkor megfelelő intézkedést tegyék meg és haladéktalanul értesítsék a karitatív, valamint szociális szervezeteket.

Tájékoztatom, hogy a megye területén 2016. október 23-ára több önkormányzati megemlékezést, kulturális rendezvényt jelentettek be. A lakosságnak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulóját méltó módon ünnepelhessék. Kérem, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi rendőri szervekkel és az említett rendezvényekkel kapcsolatban a közterületek közös ellenőrzését szervezzék meg, valamint működjenek közre a téli időjárási viszonyok következtében rászoruló személyekkel való intézkedésekben.

Szombathely, 2016. október 17.

Tisztelettel:

Bedi Ákos sk.

Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége

elnök

                         

Print this pageEmail this to someoneShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn